Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

„Ó, ipolyparti Párizsom!"

A legmelegebb hálával e mű megszületésért Závada Pálnak tartozom: az együttes balassagyarmati munkálkodásért, pompás esettanulmányáért, s szerkesztői tanácsaiért. Nélküle ez a szöveg aligha készülhetett volna el. Köszönöm Kapros Mártának és Mihály Pálnak, balassagyarmati barátaimnak, hogy annyi éven viselték kérdezősködésemet, és nem lankadó figyelemmel avattak be városuk titkaiba. Köszönöm Tyekvicska Árpádnak értékes történészi és levéltárosi tanácsait, s mert megtalálta a lehetőségét, hogy munkámmal a város lakosai is megismerkedhessenek. Köszönöm Krammer Máriának, hogy türelemmel vezetett be a számítógép használatának rejtelmeibe: a nap bármely órájában segítségemre sietett, ha kellett. Ó, ipolyparti Párizsom!"

1 Balassagyarmatról sokféle kép él az emberek fejében. A város önképeinek egyike: a sértett magyar kisvárosé, azé a településé, mely hosszú történelme során szüntelenül küzdött a városi, megyeszékhelyi jogállás megszerzéséért, megtartásáért, visszaszerzéséért, míg 1950 óta végleg csupán a megye egyik városa. A 18. században elnyert megyeszékhelyi rangot ekkor vették el a Kisgazdapártra majd a Barankovics-féle Demokrata Néppártra szavazó, kispolgári és reakciós városnak kikiáltott Balassagyarmattól a munkásváros, ahogy errefelé nevezik, a „kis Moszkva" javára. Balassagyarmat századunk hetvenes éveiig nemcsak földrajzi, hanem társadalmi értelemben is zárt település volt. Az Ipoly folyó határolja és a Cserhát nyúlványai. A trianoni békeszerző7