Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)
A holocaust
az itthoniakat vagonokba zárták és elvitték. Akkor lettem ateista. ... Én akkor az egyszerű eszemmel azt mondtam, ha van Isten, akkor legalább eltörne annak a katonának, honvédnek a keze, vagy az ujja törne legalább el, amikor a gyereket az égő tűzbe dobják, vagy egy fiatalasszonyt a gázkamrába visznek." 91 A város népességének hozzávetőlegesen 18 %-a pusztult így el. „1944. november közepe táján Balassagyarmaton mentünk keresztül. Akkor azt mondtam az egyik keretlegénynek, akivel viszonylag jó barátságban voltam, tegye meg nekem azt a barátságot, hogy tűzze fel a szuronyt, és kísérjen el egy ismerősömhöz. ... A lakásomon a bútor még megvolt ... a ruhaneműk már nem voltak meg, se a konyhai felszerelések. Találtam a feleségemnek egy levelét, amit már nem tudott elküldeni. ... És megtaláltam a kisfiamnak egy zokniját." 9 2 „Kevesen jöttek vissza ... egész család talán nem is. ... Aki hazajött, próbálták megnyitni a boltot, és nem sikerült ... A Nádel, akiknek vaskereskedésük volt, utána a vasüzletben lett vezető ... az Adler Bélát is államosították, ő is a saját boltjában volt, kötöttáru-üzletben. ... A Steiner Béla az üvegüzletet vezette, a Schwartz a ruházati bolt vezetője volt, a főutcán, ahol most a mosógépek vannak. A Klein a vas-műszaki igazgatója volt, míg nyugdíjba nem ment, nyugdíj után került el Gyarmatról. ... Ezek a családok aztán majdnem mind elköltöztek Pestre ... elmentek ... Izraelbe is, Amerikába." 9 3 A visszajöttek közül néhányan megpróbálták Gyarmaton újrakezdeni az életet, őket az államosítások taszították számukra elfogadhatatlan helyzetbe. Egy zsidó bérlő, amikor megtudta, hogy elveszik tőle az állatokat meg a földet, akkor öngyilkos lett. Egy gyógyszerész azért vetett véget saját kezével az életének, mert nem akart alkalmazott lenni a saját patikájában. 68
