Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)
A kiegyezéstől a világháború végéig (1867-1945)
nőtte ki magát, ők még Svájcba is exportálták termékeiket. Helyi szinten jelentősebb üzemnek számított a Felsenburg-féle Szeszüzem, a Palóc Háziipari Szövetkezet, az Ehrenfeld Sajtgyár, a malom, és a nyomda. A kisiparban dolgozó mesterek között 1938-ban az ipartestületi nyilvántartás szerint továbbra is a csizmadiák-cipészek, a szabók, a kőművesek és szobafestők, az asztalosok és kárpitosok, a hentesek és mészárosok valamint a kovácsok voltak a legtöbben. A kisiparosok száma is csökkent a korábbi időszakhoz képest. Balassagyarmat a századforduló évtizedeiben nőtte ki magát a maga város-típusának egyik minta-példájává. Nem gyáripari és nem is mezőváros, hanem közigazgatási, kereskedelmi, vállalkozói központ, amelyben széles kisiparosi, állami alkalmazotti, közhivatalnoki és kereskedői rétegek éltek, viszonylag csekély súlyú paraszti réteggel együtt. E csoportok sikeresen építették ki erre az időszakra a maguk gazdasági-társadalmipolitikai „infrastruktúráját". A szegénységben élők ekkor is jelentékeny száma és a társadalmi különbségek ellenére is, a város ezekben az években prosperált, gazdagodott, épült. Ám Trianon után megakadt a fejlődés, a város anakronisztikussá vált: elveszett közvetítő szerepe, megcsappantak gazdasági energiái. Balassagyarmatnak az I. világháború előtt kialakult formái, keretei (intézmények, városszerkezet, épületek, szolgáltatások és más életforma-elemek) és a húszas-harmincas évekbeli hanyatló tartalma között mélyült a különbség: alacsony hasznú, visszaszorult forgalmú kereskedelmi és ipari tevékenység, a gyáripar és az ipari növekedés elmaradása, a városháztartás rosszabbodó lehetőségei, az építkezések jelentős lelassulása, az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztésének visszavonulása, növekvő létszámú munkanélküli és nincstelen rétegek jellemezték a települést. Míg a századfordulóig a városban a honi viszonyok közepette a kor élvonalába tartozó kereskedelmi-, vállalkozási- és hitelformák, hatékonyan műkö43