Nagy Iván naplója. Visszaemlékezések - Nagy Iván Könyvek 1. (Balassagyarmat, 1998)

I. kötet - Katonai élet

polyogni a kert[i] karókerítéséhez, mely sok helyen nyitva, lerombolva volt, be a kukoricába, lassan, utóbb gyorsabban, látván, hogy észre nem vettek, a zsidó rablásával lévén elfoglalva. Felfutottam „F" irányban a[z] erdőbe és üthették bottal a nyomomat. Pillanatra tehát megszöktem, megmenekültem az őrizet kezéből. A hegyről láttam, hogy Alkonyat felé a vadászcsapat átment a Maros túlsó oldalára. Minthogy pedig az erdőben nem volt biztos maradni, nehogy valamely oláh gyilkos áldozata legyek, lejöttem óvatosan és elmentem szállásomra. Útközben találkoztam a város jegyzőjével, Selevérrel. Tudta elfogadtatásomat gazdám esete miatt és a tavaszi itt állomásozás idejéből ismert is. Megtámadt, miért nem megyek el, miért veszélyeztetem magamat. Mondám, gyalog nem mehetek, mert mint tudva van az oláhok minden védtelen magyart, honvédet agyonvernek. Kocsit nem adhat, monda, mert a városban csak ökrösszekerek vannak, hanem azt beszélik, hogy a mócok is ide készülnek - úgymond - ha ez történnék, akkor ő saját lovas kocsiján Aradra fog futni és elviszen engem is. Elváltunk. Bementem szállásomra. Már sötét volt. Otthon volt gazdám legényfia is. Tanácskozás után abban egyeztünk meg, hogy én és fia[...] a kertben háljunk, úgy, hogy ha éjjel valami történnék, azonnal a kertből az erdőbe futhassunk. Úgy lett. Éjféltájban mozgást veszek észre, a fiatalember bement a házba mellőlem. Odanézek és nagy világot látok kiömleni a konyhából. Kezdtem óvatos lenni és figyelni, azonban jő hozzám az öreg házigazda, felkölt és mondja, hogy a város rendeletéből kenyeret kell sütniök, mert a mócok jőnek, azok számára leszen a kenyér. (Azt hiszem, hazugság volt és a kenyér a marostúli vadászok részére készülhetett.) Most még sötét van - úgymond -, ő tovább magánál nem rejthet, mert ismét baja lenne, tehát menjek. Jól van, mondám, megyek. Felkeltem. Jószívű fia kísérni akart egy darabra, nem engedte. Bementem a házba, ott kirablott kofferemből megmaradt két pár szennyes ruhámot és könyveimet úti110