Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)
Regeszták
Nógrád vármegye közgyűlése 1693. február 9. Losonc oppidum 497. (V. 267-268.) A megye nógrádi kerületében lévő némely possessiók, név szerint Lőrinci, Heréd, Jobbágyi és mások lakói panaszkodnak, mivel Heves megye olyan helyekre rakatott hidakat, ahol eddig sosem voltak, s most az azokon folyamatosan átvonuló katonaság ellátással és fuvarozással terheli meg őket, ezeket a terheket pedig már alig képesek elviselni. Ezért a megye közönsége úgy dönt, írásban fordul Heves vármegyéhez, hogy hozzanak rendelkezést ebben az ügyben, nehogy az érintett községek a szomszédos possessiókkal együtt végső pusztulásra jussanak. Ha nem teszik, akkor a vármegye közönsége kénytelen lesz sérelmét magasabb fórumon is bemutatni, és ott keresni panaszai orvoslását. 498. (V. 268.) A bajor katonaság parancsnoka, Arco (Arko) tábornok nem adott nyugtatványt, mikor két regementjével - egy lovassal és egy gyalogossal - áthaladt a megyén, valamint lovai véletlenül elhajtottak három ökröt, ezért írnak ügyvivőjüknek, hogy sürgesse az ezekért való elégtétel megadását. 499. (V. 268.) A megye különböző szükségleteire, nevezetesen pedig a szolgálati krajcárok (cruciferorum servitialium) fizetésére, a május havi porcióra, a követek napidíjára, valamint azon falvak költségeinek visszatérítésére, amelyek a dikákon felül fizették az adót, a vármegye minden községében, ahol eddig ezt nem vezették be, minden egyes szám feletti dikára (dica superflua) öt hónapra - decembertől áprilisig számítva - öt garas adót vetnek ki, amit a szolgabíráknak kell behajtaniuk. 500. (V. 268.) Az aznapi ülés idején egész nap egyezkedtek az alezredessel (illustrissimo) a téli porciók teljesítése felől, ám nem jutottak egyességre, mivel az alezredes az első rangú tiszteknek és a törzskarnak (Stób) a császári hadiszabályzaton túl, a dupla porciónál többet kért, öt garassal számítva az egy porciót, a közkatonáknak pedig a természetbeni élelmezésen kívül orális porciónként két garast követelt ital helyett. Ezzel kapcsolatban a megye közönsége megvárja Frey (Fraj) hadbiztosnak vagy küldöttjének az érkezését, és hozzá fordul ebben a kérdésben. 501. (V. 269-271.) A kiskürtösi birtokosok között kötött megállapodás pontjai a következők: Először: ha valamiféle hatalmaskodás történik, azt vizsgálják ki, és ha nem tudnak a végére járni, úgy az alispán parancsa mellett rendeljék ki az ügy elintézésre a szolgabírót egy esküdtjével együtt. A hatalmaskodót a régi egyezség tartalma szerint 20 magyar forintra büntessék, amelynek fele a szolgabíróé, amennyiben el kell járnia az ügyben. Ha nem kell a segítségét 152