Kiss András János: 1956. A salgótarjáni acélgyár története 1956-ban - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 63. (Salgótarján, 2012)

IV. 3. Az "ellenforradalom" belső (acélgyári) felszámolása

kát, csizmákat, gázálarctokokat, derékszíjakat, nemzetiszín karszalagokat, vihar kabátokat mulasztott el leadni, összesen 11 948 forint értékben. A nemzetőrség számlájára ennyit írt Rákos János, közvetlenül felelőssé téve e hiányokért Kukkely Ferencet, Czigler Gyulát, Müller Tibort, illetve a két parancsnokot.528 Talán mert ők őrizetbe kerültek, eltűntek vagy emigráltak, azaz rajtuk már ezt nem lehetett számon kérni, nem is foglalkozott ezzel az összeggel behatóbban. Nagyobb hiányt varrt viszont az üzembiztonság a Hárs-őrség nyakába. Az őrség tagjainál kinn maradt, összesen 13 286 forint értékű ruhanemű mellett az őrséget teszik felelőssé a „fegyveres különítmény vagyonvédelmi őrzése idejében a vállalatot" ért károkozásokért, melyek „lopások útján" valósultak meg. Ennek összessége 71 393 forintot tett ki, melyből is legnagyobb rész, 46 679 forintnyi lopás a GSZ-re esett. Ez esetben Hárs László, Takács Dániel, Vincze Ignác, Vincze László 2, Vári István, Kólinkás Kálmán személyes felelősségét állapították meg, azzal az indokkal, hogy „a mellékelt fizetési kimutatás szerint ezért ők kiemelt bért kaptak (letöltött 12 órából, amelyért bért is vettek föl, ténylegesen csak 6 óra szolgálatot adtak)".529 A felelősségnek ezt a furcsa indoklását azonban igazolni nemigen lehet még az utólagosan elkészített kimutatással sem, hiszen az a nevezett személyeknél is átlagos órabért mutat.530 A „felelősök" közül Vincze Ignác és Vári István nem is kerültek a bíróság látókörébe, az őrségben nem is töltöttek be vezető szerepet. Gyanítható, hogy őket csak az üzemi személyeskedés vonta be az ügybe. A károkozások, lopások alatt itt valószínűleg a gyári munkásoknak azt a „maszekolását" kell érteni, ami felett a forradalom idején szemet hunyt a vezetőség. A felfordulás, a sztrájk ideje alatti semmittevés a dolgozók jó részét egyéni munkák elvégzésére ösztönözte.

Az üzemen belül hatványozottan érződik, hogy egy közösség ilyen vagy olyan pártállású tagjai egymással szembefordulnak. A személyes indulatok, ellentétek, az egyéni hatalmaskodási vágy itt elemibb erővel tör elő, mint egy bírósági tárgyaláson, ahol a bíró legfeljebb ideológiai, de nem személyes elfogultsággal dönt. A személyes ismeretségekkel átszőtt nagyüzemi közösségben az itt maradottak, kiket nem csuktak le, nem helyeztek más üzembe, jobban érezhették kitaszítottságukat, de könnyebben találtak megértést is az egykori bajtársak körében. Az évtizedekig elnyúló megfélemlítés, figyelés, megvetés és ellenpropaganda pontosan ezeket a kapcsolatokat igyekezett megmérgezni - sokszor sajnos sikerrel.

528 RÁKOS János: Az üzembiztonsági osztály jelentése, 1957. július 6. NML XXXV. 61. r) 114., 94. p.

529 Uo. 94-96. p.

530 Kimutatás az üzemőrségnek kifizetett bérekről, 1957. július 4. Uo. 96-99. p.

128