Kiss András János: 1956. A salgótarjáni acélgyár története 1956-ban - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 63. (Salgótarján, 2012)
IV. 4. Az emigráltak - IV. 5. Emberek a megtorlásban
Hadd emlékezzek meg azonban e nehéz idők egy kedves epizódjáról is: Hargitay Lajosné mesélte, hogy 1957 augusztusáig, amikor elköltöztek Salgótarjánból, két alkalommal is becsöngetett hozzá kora reggel, műszak előtt egy-egy munkás az acélgyárból. Borítékban pénzt adtak át, amit az üzemben gyűjtöttek a dolgozók a fiatal özvegy részére. „Benn a gyáron belül - mesélte Ponyi Gyula - kezdtek adományokat gyűjteni a család részére. Gyerekeknek ruhaneműt, egy kevés pénzt összegyűjtöttek. [...] Ezt [később] lezárták, ellenőrizték, nem lehetett csinálni gyáron belül. Aztán kinn is beindult valami. [...] segítettek, mivel két kislány volt."531 Köszönet érte. IV. 4. AZ EMIGRÁLTAK A forradalomban részt vevők közül többen emigráltak. Főleg olyanok, akik a nemzetőrségben voltak érintettek. Míg a Hárs-őrség egyik vezetője, Kólin- kás maradt, sőt december 8. után is tevékenykedett, a nemzetőrség szakaszparancsnoka, Fancsik György elhagyta az országot. Sótér Pál, Girtl Ferenc, Czigler Gyula, Lipták János, Mester Gyula, Mester Gyuláné szintén mind Nyugatra szökött,532 mint a Mándokit Salgótarjánba fuvarozó Ferge László sofőr is. A harcosabb szellemű forradalmárok reálisan mérték fel, mire számíthatnak, s inkább a bujdosást választották. A két kivégzett nemzetőrparancsnok egykori munkatársai, hozzátartozói, barátai - sokan saját magukat okolva vesztükért - teszik fel a kérdést: miért nem emigráltak, mikor megvolt rá a lehetőség?533 Kinek tiszta a lelkiismerete, nem fél. Naivitásuk lett a vesztük. Nem azoké a felelősség, akik lebeszélték őket a disszidálásról, vagy akik nem beszélték rá őket. A felelősség egyedül a gyilkosokat terheli. IV. 5. Emberek a megtorlásban Megfélemlítés, majd altatás - ezen a két pszichikai alapon nyugodott a forradalom utáni konszolidáció. Felülről nézve nagyon sikeresen. A gyárak újra termeltek, a tömegek újra ott voltak a május elsejei felvonulásokon. Mosoly és elégedettség a felszínen. Hazugság, mélyreható hazugság minden szóban, mozdulatban. 531 Interjúm PONYI Gyulával. Budapest, 2012. július 12., 3:09. min 532 Határozat a nyomozás befejezéséről. Salgótarján, 1957. szeptember 6. NML XXV. 4. c) B 700/1957., V-dosszié, 337-342. p. 533 Interjúm Ampli Árpáddal, Salgótarján, 2008. július 4. II., 16. min.; beszélgetésem SzÉKY Miklóséknál; interjúm MÁNDOKI Andorral, Budapest, 2008. június 30., 1:22. min. 129