Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)

Kosztka Tivadar – Gács gyógyszerésze a nógrádi közéletben

nük, hanem a tekintélyes polgárok is..." A betegek végül csak akkor mennek a gyógyszertárba, ha e fentiek közül senkitől sem tudják beszerezni a keresett gyógyszert.

Visszaemlékezése szerint maga a szolgabíró óvta attól, hogy Gácson letelepedjen, mert a helyi szegény nép nincs hozzászokva az orvosi kezeléshez, és ennek megfelelően a gyógyszerek vásárlásához sem, „hisz a megye is csak azért ellenezte a gyógyszertár felállítását, mert a megélhetésre való alapot nem látta biztosnak." O azonban felmérte, hogy a Gácshoz tartozó negyven kisközség közel harmincezer lakosa tisztes piaci hátteret jelent. Ennek ismeretében már előzetesen elhatározta: „... a lehető egyszerű és olcsó kiszolgálással fogom a vidéket szolgálni s megnyerni." Számítása bevált. Miután közzétette alacsony árait, mint írja, egy egész bizottság ostromolta meg az érdekelt gyógyszerárusokból, hogy ha szokatlanul olcsón árul, az emberek kételkedni fognak portékái minőségében. Tanácsokat is adtak Kosztkának a magasabb árakra „mert a nép úgy van szoktatva".

Kosztkát ugyan sokkhatás éri, de igazi vállalkozóként cselekszik: „Ez mégiscsak sok! Figyelőállást foglaltam el... s én kiismertem ellenfeleim fegyvereit, kiismertem a gyengeségüket s hallgattam. Előbb a gyógyszertárt oly karba helyeztem, hogy mindenkinek feltűnt... egy sebészi, egy specialitás s három belgyógyászati szakaszra osztám fel, s mindent, amit gyógyszertárban láttam a külföldön, még a citromot sem véve ki, megszereztem, lehetőleg első vagy második kézből, s nem kellett kárral adnom a házi szereket... árjegyzéket küldtem a vidékre, elvül tűzvén ki e jelmondatot: »szerezzük be a legjobbat legolcsóbban«, és nem sopánkodtam azon, hogy a nagyközönség pártfogása meddő..., s így senki segélyére sem voltam kényszerülve, aki megvédjen a szolgabírák zaklatásaitól, kik eltiltottak valamennyi szeszt tartalmazó gyógyszernek vény nélküli kiszolgálásától, s ezt az alispáni hivatal is helybenhagyta. De mert nemcsak a jog, hanem a kötelesség érzete, állásom s a gyógyszertár jó hírneve hátrálásban nem akadályozott, nem tágítottam, s a vidéknek közönségét úgy a cseppekkel, mint a sós és só nélküli borszesszel, úgy a nadályokkal, mint a gyógyfüvekkel megnyertem, s himlőbetegeknél a citrommal való kuruzslásnak is véget vetettem, mert ezeket a legjobb minőségben a gyógyszertárban olcsóbban szerzi be a nagyközönség. A fent jelzett per alapja az, hogy ahány liter borszeszt behozok, oly mérvű re- gálecsonkítást követek el; ezen ügy ügyvédem kezében van, s jelenleg a Belügyminisztériumnál; remélhetőleg nemsokára le is jön, mert másfél év óta ki vagyok téve a kellemetlenségnek, a rágalomnak, de hiába, az a tudat serkentett, hogy ha a kuruzslókat el nem némítom, el kell buknom; s így a köz- egészségügynek határozott előnyére úgy a gyógyszertárnak, mint saját egzisztenciámnak biztos alapot szereztem. Elégtételképpen azt nyertem első évben, hogy kb. 1600 forint értékű vény kiszolgálása mellett a forgalom

40