Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)
Válogatás Kosztka Tivadar sajtócikkeiből és a vele kapcsolatos írásokból
értékesítheti termelvényeit, mert mindkettő megtakarítja a szállítási díjból s az időveszteségből származó különbözetet. Losonc iparának s kereskedelmének emelésére, bár tévednék, de én csak egy utat látok, s ez a központ körüli egész vidéknek a mívelődése mint alap, ebből kifolyólag aztán a nagyközönségnek a pártolása mint eszköz az iparhaladáshoz. Ezt keresztülvinni Losoncnak geográfiai fekvésénél fogva is feladata, annál inkább, mert az állam támogatását is bírja; nem szabad lemondani tehát e misszióról, mert ha lemond, lemond iparának, kereskedelmének, városának felvirágzásáról is. Kívánom lelkemből, hogy Losonc emelkedjék, mert ily városokra, ahol a munka s a szellem karöltve, hovatovább mindig csak halad a modernebb civilizáció felé, nagy szüksége van a minden oldalról szorongatott szegény hazánknak. Kívánom, hogy nem ezen a hosszú úton, hanem azon az ipariskola által nyert téren hódítson s míveljen magának nagy közönséget s boldoguljon mihamarább a város, melynek polgári erényeit oly nagyra becsülöm. Gács, 1885. október hó 29-én Kosztka Tivadar 10. Kosztka Tivadar: Kisközségek óvóintézetei Losonc és Vidéke, 1885. december 13., 2. p. A civilizációnak egyik legnagyobb munkatársa a vasúti rendszer. Ez némely tekintetben hasonlít a méhrajhoz, mert míg a vasút mentén a községek s mindmegannyi telepek lakói serényebb, szorgalmasabb munkára buzdítvák, addig a vasutak fokozzák is a vidék termékenységét, mint a méhraj a virág termékenységét tetemesen fokozza. Az óvóintézetek rendszere a modern fogalmak szerint a legnagyobb civilizátor ez idő szerint. Nincs oly hatalmas intézmény, még a legjobb iskolarendszer sem képes a kisdedóvót teljesen mellőzni, s különösen ott nem, ahol a gyermekek magukra vannak hagyatva, mint ez a legtöbb kisközségben máig is szokásban van. Ha arról van szó, hogy a Felvidék művelődjék, az semmi néven nevezendő más úton el nem érhető, mint ez idő szerint a kisdedóvók felállításával. A kisközségben a kisdedóvó valóságos misszionárius, mert míg egyrészt a gyermekek egészségére is felügyel, s különösen a téli idényben, amikor a gyermek öltözethiánya miatt hónapokat kénytelen tölteni teljesen rossz leve138