Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)
Válogatás Kosztka Tivadar sajtócikkeiből és a vele kapcsolatos írásokból
gőjű helyen s a szobának 10, egész 20-ig menő lakója között, sokszor, sőt legtöbbször a megfertőzött levegő miatt lesz mindenféle betegségnek áldozata; míg tehát egyrészt a gyermekek élete többé-kevésbé a kisdedóvók által ellenőrizve volna, s így a nemzet szaporasága is kedvezőbb statisztikai helyzetbe juthatna, addig másrészt kulturális szempontból a kisközségek teljesen átmenetet képeznének a civilizáció s a magyar állameszme felé. Ki tagadhatja meg az anyanyelvét? Ki titkolhatja el azokat a szokásokat, melyeket mint gyermek elsajátított? S ha valóban oly míveltségi fokot ért is el, mellyel környezetére hatni képesítve van, még akkor is fel lehet ismerni a gyermekkori nevelést, az anyanyelvet s a vele nőtt szokások egy részét a nő-, s úgymint a férfinemnél. Ebből kiindulva kárba veszett minden oly lépés s intézkedés, mely a gyermeket számításon kívül hagyja. A míveletlen népet csakis gyermekkorban lehet nemesíteni, mert ilyenkor minden iránt a legfogékonyabb, s ezért van az, hogy teszem azt, az alföldi vagyonos román vagy szerb családoknál a szülők a gyermektől, s nem megfordítva tanulnak is. Ami a községi iskolákat illeti, ezekre is rendkívül kedvező volna az, ha az iskolába menő gyermekek némileg az állam nyelvének elemi ismeretével, az írás s olvasás tudásával és szép magaviselettel foglalhatnák el ülőhelyeiket, s így a tanító magyarázatára kellő figyelmet fordítanának már kezdetben, hiszen az óvóban már ehhez játszva hozzászoktak. Mert aki azt hiszi, hogy a jelen tanítási rendszer mellett az a korlátolt elméjű, szegény pór gyermek mindazt, amit neki a tanító előad, megérteni képes, szomorú csalódásban ringatja magát. Az a tanító, kinek 4 gyermeke és csak 100 forint évi fizetése van minden mellékes keresetével együtt, az nem lehet ügybuzgó, az nem teljesíti és nem teljesítheti kötelességét; az a gyermekek oktatásával komolyan nem foglalkozik, nem is foglalkozhatik, mert annak elsősorban a megélhetés s a ruházat képezi gondoskodása tárgyát, mely gondok, ki-ki tudja, hogy a legnagyobbak mindenek fölött, nemcsak egy szegény falusi tanítónál, hanem a magasabb rangú egyéneknél is; ily gondok következtében halomra dől minden terv, minden szép és jó csorbul a létért való küzdelemmel szemben. Itt a baj, melyen segíteni az orvos, a szolgabíró, a pap s a tanító képtelenek. Az óvó-iskola volna azon intézmény, amelynek vezetésére a községi tanító neje elegendő lehetne, miáltal kettős cél éretnék el, a gyermekek nevelése s a tanító kedvezőbb anyagi helyzete; miáltal az éretnék el, hogy a tanító nem volna abban a kényszerhelyzetben, hogy a tanítást a kaptafa mellett, vagy útbiztosi teendővel, vagy fafelügyelettel s egyéb más minőségű mellékszolgálatok teljesítésével rövidítse; hanem állásához mérten teljes odaadással áldozhatná minden idejét annak a pályának, melynek felszentelt bajnoka is egyszersmind. 139
