Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)

Válogatás Kosztka Tivadar sajtócikkeiből és a vele kapcsolatos írásokból

gésben való létesítése elmaradt, városunk közönségének egyik fő érdeke és óhajtása mindeddig meg nem valósult. Tekintettel azon nagy befektetésekre, melyeket az állam a meglévő tan­intézetekre bőkezűen fordított, egyelőre elnémítottuk a Losonc életszüksé­gét képező iparosoktatásért sóvárgó óhajtásunkat, vágyunkat, azon meg­győződésben, hogy a közoktatásügyi kormány ebbeli elvállalt feladatának teljesítését csak idő kérdésének tekinti. Ezen reményünket táplálta, sőt meggyőződéssé érlelte azon körül­mény, hogy a kormány küldöttje városunkat iparfejlesztési fontos tényezőül ösmervén el, alsó fokú ipariskolát szervezett, s annak állandósítását s fej­lesztését a magas kormány részéről kilátásba helyezte. Ebben jelét láttuk annak is, hogy elérkezett az iparosoktatás ügyének megoldására alkalmas idő. Losonc város képviselő-testülete és az egyházak ezen szempontoktól vezéreltetve nemcsak szűk körű helyi érdekeknek, hanem az országos ipar- fejlődés általános érdekeinek előmozdítására törekszenek akkor, midőn a nagyméltóságú közoktatásügyi miniszter úrnál mély tisztelettel kérelmezik azt, hogy tizenöt év előtt kifejezett s elfogadott kívánalmukhoz képest ve­gye a magas kormány kezébe városunkban az iparosoktatás ügyét, s annak megfelelő intézet megalapításának tegye le nálunk is alapköveit. Azon férfiú előtt, ki magas állásában a tudomány és nemzeti műveltség szellemi előhaladására, s az anyagi jólétünkre vezető iparfejlesztés terén egyaránt évszázadokra kiható alkotásokban örökítette meg ércszobornál maradandóbb emlékét, nem kell szerződésekre hivatkoznunk. Ő érzi és tud­ja, mennyi a teendő az iparosoktatás terén, mily becse van az időnek éppen ezen a téren s éppen most, midőn a felfedezések korszakában az ipar vil­lámgyorsaságú fejlődése napról napra versenyképességünk rovására növeli a távolságot köztünk és az előrehaladott népek között. Tőle a múlt tapasztalataiból merített teljes bizalommal, legjobb remény­ben várjuk ezen ügy mielőbb leendő kedvező elintézését. 9. b) Kosztka Tivadar: Az ipariskola kérdéséhez Losoncon Losonc és Vidéke, 1885. november 15., 2. p. A szegény embernek a lehetetlenséggel szemben türelemre van szüksége. I. Napóleon e szót: „lehetetlen", kezdetben nem akarta ismerni, később be kellett látnia, hogy ő is csak gyarló s halandó lénye e földnek. Magyarországnak ez idő szerint nem kevesebb, mint a francia háború sarcát megközelítő pénzre volna szüksége, s megszűnnék az oláh-, a szláv­136

Next

/
Thumbnails
Contents