Puntigán József: Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62. (Salgótarján, 2012)

Válogatás Kosztka Tivadar sajtócikkeiből és a vele kapcsolatos írásokból

gógus neveléstől, ma minálunk is az állam, a társadalom gondoskodnak karöltve az anyai gondoknak egy részéről, s állítanak egy helyettest a tanító s tanítónő és a kisdedóvók személyében.

Az a kor tehát, ahol egy falujába érkező, olasz határon kiszolgált káplár ereszkedett le a tanítói székbe, mint a község legérdemesbjét, a tisztelet őt illető meg, az a falusi csizmadia, ki kaptafája mellett úgy naturalistice a politikát is elsajátítá, az még máig is némely falucskának a tudákos nevelőatyja, ma már nem képzelhető, s nem folytatható. A magyar állam ma már nem kiszolgált káplárra, nem politikus csizmadiákra bízza a legfontosabb állami kérdést, hanem a törvényszabta minősítvénnyel ellátott tanítókra s tanítónőkre, mint olyanokra, kikben az állam és a társadalom bizalma összpontosul.

Oly község, melynek szegénysége a tanítói fizetésnek minimumára sem képes, számíthat az állami segélyre, és méltán, mert a törvény azt mondja: minden oly zugiskola, mely okleveles tanító- vagy tanítónő híjával áll fenn, hatóságilag bezárandó, s ez alól semminemű hitfelekezet kivételt nem képez.

Ismétlem, elmúltak az idők, ahol államban államot alkotni lehetett. Ma nem képzelek egyént a földésztől föl a miniszterig, ki nyílt sisakkal merné a magyar állameszmét kivitelében hátráltatni, a magyar szentesített törvényeket mellőzni, s azok ellenére tenni, és önhatalmilag oly ügyben dönteni a közügy hátrányára, mely egyszersmind törvénytelen is. Múlófélben van az az idő is, ahol épp az igazság őre a törvény ellenére önhatalmat gyakorolt, szeszélyesen jogot formált ott is, ahol a törvény nyíltan az ellenkezőről szólott. Múlik az a korszak s vele minden személyes brutalitása, múlnak a kontárok, a minősítvény nélküli, habár itt-ott magas rangú s még nagy befolyású kétes egzisztenciák, s múlik minden ferde és káros befolyású intézmény, mert a fiatal nemzedék halad-halad a tökély felé csak azért, hogy jöjjön helyükbe egy újabb, mely hovatovább annál közelebb jut a célhoz, s melyért Jókai szerint már minekünk is, annál inkább utódainknak teljes erőnkből küzdenünk kell; küzdeni az igazságért, a nép összes osztályainak jóvoltáért, a hazának egy testté olvadásáért, ez a végcél! S Jókai szerint: ne várjatok reánk, aggokra, hisz haladástokban mi vének nyomaitokon sem követhetünk, s teljes igazat kell adni a nagy írónak, mert az újabb nemzedék mindenütt e hazában felemeli fejét, s nyíltan ellentáll mindannak, ami a törvényt tiszteletlenül érinti, ami az egyest s a közérdeket sérti, s mindannak, ami önkényes, igaztalan, elévült. És küzdenünk kell saját létünk érdekében is, mert Darwin szerint minden élőlény, vele az ember is küzd a létért, a növényvilág éppúgy, mint az állat, természetsugallta módon vonja el létének öregbítése céljából a szükséges tápot; az ember, úgy, mint társadalmi lény, törvényeinek alapján cselekszik.

A modern világ, de különösen a magyar állam még idejében útját szélé azoknak a gomba módra növő „zseniknek", kik a kapától s a kaptafától való irtózattól világot hódítani siettek, s könnyűszerrel egész osztályokat ámítás121