Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)
1687
277. (IV. 329-331.) Kellő tisztelettel és mélységes alázattal felolvassák az uralkodó kegyes rendelkezéseit, amelyekkel egyszerre parancsol és kinyilatkoztat. Minthogy szeretett Magyarországa istentelen erővel a török igája alá lett vetve és ez idáig a belső pártütés is elnyomta, de most győzelmes fegyverei által és Isten segítségével remélhetőleg újra visszatér egykori virágzó állapotába. Azért, hogy az ország ne jusson még további hasonló romlásra, nem adódik alkalmasabb orvosság I. Lipót számára, mint fiát, József főherceget (serenissimus), az ország és más birtokai örökösét, kegyesen Magyar- ország királyává koronázni, mivel Isten rendelkezik az uralkodó élete felől is. E célból elhatározza, hogy az ország és csatolt részei karainak és rendjeinek országgyűlést hirdet a következő hónap 18. napjára, Szent Lukács evangélista ünnepére Pozsonyba, ahol Isten segítségével személyesen is megjelenik. Kegyesen megparancsolja, hogy a megye ne mulassza el a mondott napra és időre az országgyűlésbe elküldeni azon embereit és követeit teljes felhatalmazással, akik a békét és közjót kedvelik, hogy ott a többi hűséges alattvalójával együtt bővebben megérthessék a királyi szándékokat, amelyek az ország üdvét célozzák, és tanácskozhassanak a közösség javáról, sőt tartoznak is ezt tenni. A megye erre az időpontra követként kiküldi Dobay János alispánt és Kajali Pál jegyzőt (generosi), akinek a helyére, rossz egészségi állapota esetén, ha ezt a feladatot nem lesz képes ellátni, Gerhard György (generosus) lép. Napidíjul fejenként négy-négy rajnai forintot, továbbá utasítást és megbízólevelet is rendelnek a számukra. Erre a szükségletre, a megye többi feladatának támogatására és a költségek viselésére a birtokos nemesekre ötszörös, az armalistákra és más taksá- sokra tízszeres adót határoznak meg, melynek kivetését a szolgabírák kötelesek késedelem nélkül és gondosan végrehajtani. 278. (IV. 331.) Minthogy az alispán (generosus) meghagyására a megye végzése alapján Tolvay Ferenc (egregius) mellé felállított és Doria márkihoz elrendelt követségbe kiküldött követek, Liszkay László és Kulifay Ferenc (nobiles) vakmerőén kivonták magukat e szolgálat teljesítése alól és merészen távol maradtak, a vármegye közönsége elhatározza, hogy fejenként 12 forintra kell elmarasztalni őket, melynek behajtására a jelen közgyűlésből Fejérpataky László szolgabírót (egregius) küldik ki. 279. (IV. 331.) A vármegye közönsége elhatározza, hogy a megye nevében írni kell Michalek Miklósnak, a megye korábban leváltott szolgabírájá- nak, hogy haladéktalanul és serényen munkálkodjék elmaradásainak behajtásában és hitelezőinek, név szerint Gellén Andrásnak és Király Mátyásnak a kiegyenlítésében. 280. (IV. 331-338.) A vármegye közönsége által a pozsonyi országgyűlésbe induló követeknek 1687. szeptember 30. napján adott utasítás pontjai: 85