Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)

1687

Hatvanban és Nógrádban szerzett javakra nézve reá bízta a felügyeletet, és megparancsolta, hogy a hüvelyesekből bejönni szokott tizedet hajtassa be. Tekintettel I. Lipót szolgálatára, illőn megkéri és figyelmezteti a megyét, hogy küldje el hozzá egy megbízható, jó emberét, hogy az gondoskodjék a hüvelyesekből a szokott mód szerinti tizedek behajtásáról és jó helyre szállí­tásáról. Ez ügyben meg kell írni neki, hogy mivel az említett határrészeken fekvő falvak teljesen pusztává váltak, lakóik félreeső helyeken, magányosan szétszóródtak, ezeken a helyeken egyáltalán nem jönnek be a tizedek, mivel egyáltalán nem is vetettek. Más népes, a megye belső részein lévő falvak pe­dig, amelyek az uralkodó várain túl és körül feküdtek, nem fizettek tizedet a töröknek, csak bizonyos adó megfizetésére korlátozódtak. Nógrád vármegye közgyűlése 1687. augusztus 4. Losonc oppidum 260. (IV. 323.) Felolvassák a főispán július 29-én, Rajka oppidumban ki­bocsátott levelét, amellyel azt kívánja a megyétől, hogy leköszönő tisztség- viselőit egységes akarattal és egyetértésben tartsa vissza, és erősítse meg őket hivatalukban. Értesíti továbbá a megyét, hogy a mostani személyes fel­kelésben szívesen jelenik meg, csak idejében tudassák vele, mert hirtelen nem képes a hadba szállásra előkészülni, de azon lesz, hogy még a mostani őszön meglátogassa a megyét, hogy jelenlétével tudjon nekik szolgálni és segíteni. Ami a tisztújítást illeti, minthogy háború idején a jogoknak elkerül­hetetlenül hallgatniuk kell a kötelezettségek kivételével, ezért elhatározzák, hogy ez a megbékélésig el lesz halasztva, és ez idő alatt a tisztségviselőknek a korábban bevett szokás és gyakorlat szerint kell működniük. 261. (IV. 324.) Mivel az állatok értékéről már döntöttek, a vármegye kö­zönsége elhatározza, hogy a mészárosok ne merészeljék a marhahús egy fontját egy garasnál drágábban adni a megyében, nevezetesen Losoncon, az állatok vágásától pedig tartózkodjanak, különben a földesuraknak az emlí­tett városban szabad lesz a mészárszéket saját használatukban tartani. Nógrád vármegye kisgyűlése 1687. augusztus 9. Losonc oppidum 262. (IV. 324.) Felolvassák Koháry gróf vicegenerális alispánnak szóló két levelét, mellyel felkéri őt a szekerek és a kenyér Eger alatti táborba szállítá­sára, és egy másik, a jelenlegit helyettesítendő éberebb és igyekvőbb biztos kinevezésére. Hogy az idáig elkövetett hiányosság kijavítható legyen, a je­81

Next

/
Thumbnails
Contents