Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)

1687

lenlegi Rózsa (Rósa) Izsák megmarad hivatalában, mivel pedig egymaga ke­vés a folyamatos szállításhoz, ettől fogva a kettős rendeltetésű szekerek le­gyenek kötelesek felváltva kenyeret szállítani a parancsnoknak. A másik rendeltetésű szekerek mellé biztosnak Ferency Pétert (egregius) rendelik. Egyenként havi 8 forint fizetést rendelnek a részükre. 263. (IV. 324.) Minthogy Pelargus György szolgabíró jelentéséből bemu­tatták, hogy Turopolya possessiót egy szerencsétlen tűzvész nagy részben felégette, és csak 14 házikó - közülük is csak három jobbágyi, a többi pedig zselléri - maradt meg, ezért elhatározzák, hogy tekintettel az elkövetkező adókivetésekre, a possessio erőforrásai alapján határozzák meg a rá vonat­kozó beszolgáltatandó adóterhet, és azt méltányosan intézzék. 264. (IV. 325.) Hont megye egy bizonyos taksát vetett ki Nógrád megye Honiban jószágokat bíró nemeseire, akiknek azután ebben a megyében kell felkelniük. Tekintettel erre, levélben meg kell keresni Hont megye közönsé­gét, hogy ugyanezt a kivetést engedje el az említett nemeseknek. Nógrád vármegye kisgyűlése 1687. augusztus 23. Egerszalók falu (Heves megyében) 265. (IV. 325.) Minthogy tudomására jutott a megyének, hogy az elmúlt napokban gróf Friedrich Veterani parancsnok (excellentissium) katonasága elrabolta és elhajtotta az állatokat az Ipoly mellett fekvő falvakból, elhatároz­zák, hogy összeterelésükre és visszaszerzésükre ki kell küldeni Fejérpataky Lászlót és Tolvay Ferencet (generosi) az említett parancsnokhoz. Mivel szá­mukra tökéletesen nyilvánvaló a megye lakosságának szerencsétlen állapota és siralmas helyzete, továbbá mindazon dolgok, melyeket úgy a téli beszállá­solás miatt, mint az Eger alatt tanyázó katonaság eltartására a megye megcse­lekedett és napról napra teljesít, és hogy a nemesség saját személyében jelen­leg is az egri táborban tartózkodik, sürgessék az álatok visszaszerzését. Költ­ségeik fedezésére fejenként 2 birodalmi tallért rendelnek. 266. (IV. 325-326.) A távollévőkkel szemben, akik kivonták magukat a mos­tani személyes felkelésből és otthon maradtak, a vármegye közönsége elhatá­rozza, hogy mostanáig tartó meg nem jelenésüket 24 forintra büntessék, és ezenkívül legyenek kötelesek késedelem nélkül megjelenni a táborban, külön­ben 100 forint büntetéssel találják szemben magukat, vagyonukat pedig - a megye szükségleteire fordítandó - a szolgabírák 15 napon belül elkobozzák. 82

Next

/
Thumbnails
Contents