Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)
Előszó
ványunkban e IV. 1. a) 4. levéltári jelzettel ellátott jegyzőkönyv 1685 végéig terjedő bejegyzéseit dolgoztuk fel. 1683-ban az ország még mindig a három részre szakítottság állapotában van, de már túl a kudarccal végződött Wesselényi-féle összeesküvésen, s az azt követő kegyetlen megtorláson, mellyel a bécsi udvar kísérletet tett a rendi alkotmány felfüggesztésére és a nyílt abszolutizmus bevezetésére. Bár a „felségárulás" címén indított leszámolás hullámai 1672-re csendesültek, a rendiség hatalmát és a protestantizmust nem tudták teljesen visszaszorítani, sőt az elégedetlen, birtokait vesztett kis- és köznemesség jelentős része az elbocsátott végvári katonasággal kiegészülve jelentős katonai sikereket tudhatott magáénak a Felvidéken: elfoglalták Ónod, Diósgyőr, Szendrő, Tokaj várát, Szerencset, majd Eperjes, Bártfa, Késmárk, Kisszeben és a szomszédos vármegyék területe következett. Magukat Dózsa György keresztesei nyomán kurucoknak nevezték, s könyörtelenül megtorolták az erőszakos rekato- lizálás során rajtuk esett sérelmeket: katolikus papokat kergettek el, vetettek fogságba, templomokat fosztottak ki, melynek eredményeképpen komoly vallási gyűlölködés indult el az ország északkeleti részén. Mivel támadásaikat a császári csapatok elég könnyedén leverték, Erdély határterületeire menekültek, ahol 1678-ban Thököly Imre állt az élükre, akinek apja részt vett egykoron a Wesselényi-féle összeesküvésben, s maga is menekültként került Erdélybe. Az ifjú gróf élvezte Apafi Mihály erdélyi fejedelem, a Porta, sőt az osztrák császársággal szemben álló XIV. Lajos támogatását is. A mozgalom a rendi jogok és a protestáns vallásszabadság visszaállításáért indult, és gyors eredményeket ért el: Thököly csapataival rövid idő alatt elfoglalta csaknem az egész Felvidéket, az alsó-magyarországi bányavárosokat, s mivel ügyesen lavírozott a két nagyhatalom között, mind a Porta, mind a bécsi udvar kénytelen volt politikai tényezőként számolni vele. Ennek ellenére a szultán mégis inkább Apafinak adott hatalmát megerősítő athnamét, mely a kettejük, és egyben Erdély és a bujdosók közötti szakításhoz vezetett. Thököly továbbra is a bécsi udvar megbékélést segítő politikája ellen lépett fel, és saját felvidéki uralmának megerősítésén munkálkodott. 1682. július 26- án, Kassán kiadott kiáltványában megfogalmazta a Flabsburgokkal szembeni sérelmeket, s a budai pasa ígéretére hivatkozva nemesi szabadságuk védelmére szólította hadba a rendeket. Még ezen az őszön önálló felső-magyarországi fejedelemséget hozott létre, mellyel az addig három részre szakadt ország még tovább, immár négyfelé osztódott. A rövid életű fejedelemség a Porta vazallusa volt, s az onnan érkezett parancs értelmében 40 000 forint éves adó fejében ígéretet kapott a megmenekülésre a készülőben lévő újabb török támadás elől. 1683 januárjában még országgyűlést is tartottak, sőt Thököly külön pénzt is veretett, bizonyítandó állama életképességét. Sorsa akkor pecsételődött meg, amikor 1683-ban a Bécs ellen támadó törökök mellé állt, s a magyar rendek elfordultak tőle. 1685-ben a váradi pasa 7
