Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

Előszó

mint a török katonai kudarcok okozóját elfogatta, vezér nélkül maradt serege szétzilálódott. Egy részük Munkács várába húzódott vissza, a többiek viszont a felső-magyarországi területeken dúltak és fosztogattak, teljes fejetlenséget okozva az érintett megyék közállapotaiban.

Thököly sikereire való tekintettel a bécsi udvar kénytelen volt feladni a nyílt abszolutizmus megvalósításáról szőtt elképzeléseit: megszüntették a kormányzóságot, sőt 1681 májusában, tizenkilenc év után országgyűlést hívtak össze Sopronba, ahol a király megerősítette a nemesi kiváltságokat, s megyénként néhány helységben hozzájárult a protestánsok korlátozott vallásgyakorlatához. Betöltötték a Wesselényi nádor halála óta üresen álló nádori tisztséget is. Erre a posztra Esterházy Pált, országbírónak pedig Dras- kovich Miklóst választották. A magyar kamarát függetlenítették az udvari kamarától, eltörölték az 1671-ben bevezetett adórendszert és az addigi adók hátralékait, ígéretet tettek a végvári katonaság létszámának helyreállítására az 1651. évihez igazítva azt, továbbá a német katonaság fegyelemben tartására és mielőbbi kivonására. Megígérték azt is, hogy a magyar rendek követei egyenrangú félként vehetnek részt az oszmánokkal folytatott tárgyalásokon. A király hűségére visszatérni hajlandó nemeseknek pedig általános közkegyelmet és birtokaik visszaadását ígérték. Ezek az engedmények egyértelműen bizonyították, hogy a Habsburgok nemcsak arra kényszerültek, hogy visszaadják a nemesség rendi kiváltságait, hanem hosszú időre mesz- szemenően biztosítaniuk is kellett azokat. Egyelőre birodalmi szinten is kénytelenek voltak felhagyni az egységes abszolutista állam megteremtésének tervével. Ebben az egyes tartományok rendi erőinek megerősödése mellett, Magyarország esetében fontos szerep jutott sajátos földrajzi elhelyezkedésének is az állandó török fenyegetettség állapotában.

Különösen így volt ez 1683-ban, amikor a Bécs bevételére indított nagyszabású hadjárat során az osztrák kormányzat erőteljesen rászorult a magyar rendek anyagi és erkölcsi támogatására. Ezzel a háborúval a török birodalom, befejezvén háborúját Oroszországgal, belső válságán akart úrrá lenni. Kara Musztafa nagyvezír mintegy 130 ezres sereggel indult Bécs felé, s tervéhez való csatlakozásra szólította fel vazallusait, Apafi Mihály erdélyi fejedelmet és Thököly Imrét. Bár szinte küszöbön állt a város eleste, az osztrákoknak Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly herceg segítségével sikerült felszabadítaniuk Bécset, és visszavonulásra bírniuk a támadókat. Súlyos vereséget szenvedtek a törökök megsegítésére felvonuló kuruc és tatár hadak is. Ezzel a győzelemmel vette azután kezdetét az a több éven át tartó felszabadító háború, mely a török Magyarországról való kiűzését tűzte ki célul, s mely sikerét egyértelműen a széleskörű nemzetközi összefogásnak köszönhette. Ennek az összefogásnak a szorgalmazója XI. Ince pápa volt, aki képes volt az egymással vetélkedő európai fejedelmeket rávenni ellentéteik félretételére a nagy cél érdekében. Az Oszmán Birodalmat

8