Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1670

házastársát, korábbi férjétől született törvényes nemes leányainak, Annának és Erzsébetnek a gyámját és gondviselőjét attól, nehogy azt a 100 tallért, me­lyet a felperes boldogházi Kis Andrásnak (egregius) szerződés és baráti jó­váhagyás szerint önként és jóakarattal letett a Kis András által Korlát pos­sessio lakosai ellen indított jobbágyhatalmaskodással kapcsolatos per alkal­mával, és amely összeg a nevezett possessio lakosainak az egyetértése és be­leegyezése nélkül lett megszámítva, most Eödönffy Zsuzsanna örökösödési jogának a sérelmére bármi módon megkísérelje behajtani az említett posses­sio lakosaitól. Különben, ha a nevezett lakosoktól, jobbágyaiktól és örököse­iktől Balogh Erzsébet továbbra is megpróbálja kicsikarni ezen pénzösszeget, Eödönffy Zsuzsanna mint örökös bármi módon kénytelen lesz magára vállal­ni - akár az önvédelem eszközével is - az említett lakosok, jobbágyaik, vala­mint saját örököseinek védelmét. Tiltakozásáról bizonyságlevél kiadását kéri. Balogh Erzsébet nevében törvényes prokurátora, Pelsőczy György (nobi­lis) viszontellentmondást ad elő, és az eltiltásról másolatot, viszontellent- mondásáról pedig bizonyságlevelet kér. 47. (III. 19.) Kanizsay (Kardsai) Zsigmond azt kívánja Subicz Páltól, hogy tizenöt napon (quindena) belül bizonyítsa be, hogy mi jogon bírja a Fülekke- lecsény határában fekvő „forrásos" földek végében található rétet, mert az nem tartja irtványnak, ugyanis onnan Subicz Pál semmi terméshez nem jut. Különben ha igazságát nem tudja bebizonyítani, többször ne kaszáltathassa, sőt ha a réten kaszáló személyeket pedig saját földje határában találja, azokat elfogatja és csak pénz fejében bocsátja szabadon, akiket meg el nem fogathat, jogi úton vesz rajtuk elégtételt. Tiltakozásáról bizonyságlevél kiadását kéri. Subicz Pál saját személyében egyet nem értéséről viszontellentmondást terjeszt elő, és eltiltja Kanizsay (Kanisaj) Zsigmondot szolgáinak megkárosí­tásától, fenntartva magának a legteljesebb jogot e rét bírására, illetve a lehe­tőséget ennek megvédésére. A tiltakozásról másolatot, a viszontellentmon- dásról bizonyságlevelet kér. 48. (III. 20-21.) Gyürky István és [Gyürky] Gáspár eltiltják Etthre Miklóst (nemzetes) és kálnói jobbágyait a „Borjak Nemes ülése" nevű, a néhai Faze­kas János régebben „Sajtos háza" ablaka előtt fekvő, most káposztával beve­tett földjének használatától, továbbá a kastélyhoz tartozó föld és ugyanúgy Bartók György házhelye udvarának szántásától, s káposztával történő be­vetésétől, eltulajdonításától, jobbágyai elfogatásának vagy jószágaik elhajtá- sának terhe mellett. Hasonlóképpen ne merje felszántani a tiltakozók ma­lom felett lévő kenderföldjét s a mellette található rétjükhöz vezető utat sem, miként azt az előző évben tették. Ugyanúgy ne merjék lekaszálni, illet­ve elfoglalni a néhai Etthre Boldizsár kúriája mögött lévő, Pinc felé eső alsó rétet és a kálnói határban fekvő kúriáik és házhelyeik mellett fekvő irtvá- nyokat, földeket és réteket. Továbbá eltiltják Etthre Miklóst a Kálnó faluban lévő, igaz Etthre saját háza és az ő kúriájuk közé eső, egykor egy Balassko 25

Next

/
Thumbnails
Contents