Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1672

hajtására Pelargus György (egregius) szolgabírót, Czaibert, másképpen Kel­ler Jánost, Bertóthy Istvánt és Szentiványi Kristófot jelöli ki. 361. (III. 177.) Giovanni Andrea Joanelli (illustrissimus) levelére, amely­ben - ellentétben I. Lipót határozatának tartalmával - a teljes kivetést, azaz 6298 és Vi forintnyi összeget követel, sőt katonai végrehajtással fenyeget, vissza kell írni, hogy a megye ragaszkodik I. Lipót rendeletéhez. 362. (III. 177.) Hasonlóképpen elhatározzák, hogy Olenhauser élelmezési biztos (annonae comissarius) levelére I. Lipót ugyanebben az ügyben kibo­csátott levelének másolatát kell válaszul megküldeni. 363. (III. 177.) írni kell a főispánnak is ebben az ügyben, átküldvén neki a Giovanni Andrea Joanelli- és az Olenhauser-féle leveleket. 364. (III. 177.) Minthogy az uralkodó legutolsó kegyes rendelkezése sze­rint az erre az évre beszolgáltatandó kivetést is az itt állomásozó német ka­tonasága élelmezésére kívánja fordítani, e célból az egyes adózó felekre 12 forintot vetnek ki, és ugyanannyi kila gabonát:- a birtokos nemesek és mágnások ötszörös,- az armalisták és kuriális nemesek, szabadosok és félnemesek hatszoros,- a serfőzők, molnárok és kézművesek háromszoros adót kötelesek fizetni. 365. (III. 177.) Ugyanúgy a megye egyéb szükségleteinek biztosítására az egyes portákra 4 forintot vetnek ki. 366. (III. 177.) A vármegye közönsége statútum formájában elhatározza, hogy a másodalispán az első alispán távollétében teljes érvénnyel végezhet vizsgálatokat, eltiltásokat és hivatalos szemlézéseket. 367. (III. 178.) Bezegh (Bezzekh) Istvánt felfogadják a megyei hatóság ügyvédjének, és a szokásos fizetséget rendelik el számára. 368. (III. 178-179.) Ismét felvették azt a pert, amely néhai péli Nagy János fiának, Andrásnak, és leányának, Máriának, aki kisgéci Géczy István házas­társa (egregii) mint felpereseknek a nevében és személyében már előzőleg kezdődött, és amely Bossányi Éva (nobilis) és az ott ismertetettek mint alpe­resek ellen indult egy bizonyos pénzösszegnek a fel nem vétele miatt. A ga- ramszentbenedeki bencés konvent prokurátori levelével a felperesek törvé­nyes prokurátora, Kubinyi István (egregius) mindenre megtette észrevétele­it, hogy a perben és a csatolt irományokban nem adták elegendő okát a pénz vissza nem adásának és a javak vissza nem bocsátásának, amiről ő ta­núsító okiratokat nyújtott be. Ezen túl a bíróság által behajtott írásos bizo­nyítékoknak megfelelően kéri az ügy végső eldöntését. Egyebekre nézve fenntartja magának a fenntartandókat. Az alperes prokurátora, Alberti István tiltakozást nyújt be, és kifogásolja a törvényszék körülményeit, úgymint a helyszínt és az időpontot, s kinyil­vánítja, hogy a benyújtandó iratokat, úgy mint a törvényszék kompetenciá­ját érintő bizonyságokat és egyebeket a következő törvényszéki ülés alkal­110

Next

/
Thumbnails
Contents