A szécsényi seregszék jegyzőkönyve 1656–1661 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 59. (Salgótarján, 2010)
Pálffy Géza: A szécsényi seregszék eddig ismeretlen jegyzőkönyve (1656–1661) - Alapvető források felbukkanása az elmúlt másfél évtizedben
is, amelyet a mintegy 20 000 főt számláló - nagyobb részben magyar - végvári katonaság a magyar királysági rendek és nemesek ellenállása dacára is megszerzett.12 13 14 A végvári hadi bíráskodás legfőbb fórumát a végházak kapitányainak ún. seregszékei (sedes bellica) jelentették, amelyek esküdtszékként hoztak a vétkes katonák ügyeiben ítéleteket. A német zsoldosoktól eltérően a lovasok és gyalogosok felett egyaránt ítélkező kapitányi „vitézlő törvényszékek" hivatali teendőit egyes kiemelt végvárakban és erődítményekben (Győr, Érsekújvár, Komárom, Léva, Fülek, Kassa stb.) külön tisztségviselők, a sereg- bírák (judex bellicus, judex exercitus), más kisebb-nagyobb véghelyeken (pl. Kékkő, Veszprém stb.) pedig hites seregjegyzők/seregnótáriusok (juratus notarius sedis bellicae/judiciariae militaris) látták el. Az európai katonai igazságszolgáltatás kora újkori rendszerében ugyanakkor különlegességnek számított, hogy a végvári katonaság bíráskodása igazodott a határvédelmi rendszer szervezetéhez, azaz a kisebb várakból kialakuló végvidéki főkapitányságok rendszeréhez. A végvidékek (a Drávától északra a 17. században a Kanizsával szembeni, a győri, a bányavidéki és a felső-magyarországi ge- neralátus) várainak seregszékeiről ugyanis az ítélettel elégedetlen félnek lehetősége nyílott arra, hogy ügyét másodfokon a végvidéki főkapitány (generális) ún. hadiszékére fellebbezze. Alapvető források felbukkanása az elmúlt másfél évtizedben A 16-17. századi magyar és idegen végvári katonaság hadi bíráskodásának kutatását jelentősen megnehezítette, hogy rá vonatkozóan önálló levéltári fond - ellentétben az országos, vármegyei vagy városi bíróságokkal - a 1617. századi Magyar Királyság egyetlen végháza esetében sem maradt fenn, még kisebb-nagyobb részben sem. így természetesen már 1995-ben megjelent kötetünk közzétételekor is tisztában voltunk azzal, hogy elsősorban a hadi bírósági ítéletlevelek és a korszakban oly gyakori, különféle hadiszabályzatok terén bőséggel várhatók még új „lelemények", főként kevésbé ismert vagy a hadibíráskodás szempontjából elsőre relevánsnak nem tűnő levéltári irat-együttesekből. Kárffy Ödön joggal nevezte ugyanis az előbbieket már a 20. század elején is „a hadtörténelem ritkaságainak".13 Hasonlóan vélekedett két évtizeddel később Bittó Béla is, amikor azt hangsúlyozta, hogy „ily ítéletlevél ritkaság számba megy."u 12 Minderre PÁLFFY1995.; PÁLFFY 1998a. 13 Kárffy 1915.534. 14 Bittó 1934. 273. 16
