1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)

Regionális nézőpontok az első bécsi döntéshez - Simon Attila: A szlovákiai magyarok magatartása az első bécsi döntés idején. (Különös tekintettel Gömör, Nógrád és Hont térségére)

méltóságát, abban a helyi Magyar Nemzeti Tanácsok felelősségteljes hozzá­állásának is nagy szerepe volt. Ezek utasítására a lakosság általában az ud­varokba, házakba visszahúzódva várta meg elvonulásukat, minimalizálva ezzel az incidensek lehetőségét, s csak miután a katonaság elhagyta az arbit­rázsterületet, vonult az ünneplőbe öltözött lakosság az utcákra és terekre. Arról, hogy a honvédség bevonulása milyen heves és őszinte érzelemki­nyilvánítások közepette, a helyi magyar lakosság felszabadult öröme mel­lett zajlott le, számos forrás tanúskodik. Ezeknek a pillanatoknak a méltósá­gát azonban több helyen is megzavarta az új hatalom érzéketlen fellépése a „cseh" időkben magukat a kormányzat mellett exponáló magyarok illetve az ide költözött cseh és szlovák telepesekkel szemben. S noha a „visszacsa­tolt magyarok" döntő többsége akkor még nem tulajdonított jelentőséget ennek, az ilyen események nem csupán a korabeli Magyarország demokra­tikus minimumának a hiányát jelezték, de azt is, hogy a magyar nemzetiségi politika nem a Horthy Miklós és Esterházy János által a kassai bevonulási ünnepségen felvázolt irányban fog haladni. 83

Next

/
Thumbnails
Contents