1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)
Regionális nézőpontok az első bécsi döntéshez - Simon Attila: A szlovákiai magyarok magatartása az első bécsi döntés idején. (Különös tekintettel Gömör, Nógrád és Hont térségére)
A hangonyi határbiztosító század mintegy 250 csupán gyalogsági könnyű fegyverekkel felszerelt katonája október 5-én hajnalban cigányzene kíséretében lépte át az államhatárt. A Felcsíki Gábor százados önkényes parancsára indult támadás célja az államhatártól pár kilométerre fekvő cseh és szlovák telepesfalvak majd ezek után Rimaszombat elfoglalása volt. Felcsíki saját akcióját egy általános háború kezdetének tekintette, s katonáival néhány órára el is foglalt hat magyarok által lakott szlovákiai települést. A telepesfalvak elfoglalása azonban nem sikerült, mivel az azok előterében lévő betonbunkerek géppuskatüzében a támadás megtört. így bontatlanul került vissza FFangonyba a Rimaszombat főterén csapaverendő boroshordó is. A támadó magyar egységek viszonylag nagy veszteséget szenvedtek, hiszen 8 magyar katona az életét veszítette, 14 pedig fogságba esett. Ők csak 1939. januárjában kerültek vissza Magyarországra. Témánk szempontjából különösen érdekes, hogy a helyi lakosság hogyan fogadta az oda bevonuló magyar katonákat. Maga Felcsíki felemás érzésekkel emlékszik erre vissza. Eszerint a hat magyar lakosságú községben, ahová katonái bevonultak, kitörő lelkesedéssel fogadták azokat, sőt Jéne községben ötvennél több fiatal legény azonnal jelentkezett is a magyar hadseregbe, aminek az örömére a falu kocsmájából hozott itallal áldomást is ittak.22 Egy másik helyen viszont keserűen jegyzi meg visszaemlékezésében, hogy ha a Rima-völgye magyar lakossága csatlakozott volna a támadókhoz, akkor az akció másként végződött volna. A kisebbségi létben eltöltött évek tapasztalatával felvértezett szlovákiai magyarok azonban valószínűleg óvatosabbak voltak, mint ahogyan Felcsíki remélte. Hallgatva a budapesti esetleg a pozsonyi rádiót, tudniuk kellett, hogy a két ország között nem kezdődött háború, tehát csak valamiféle lokális, bizonytalan kimenetelű konfliktusról lehet szó. Nekik pedig több volt a veszítenivalójuk, mint a támadóknak, akik bármikor visszahátrálhattak a határok mögé. S talán ennek az óvatosságnak is tudható be, hogy bár a támadókat a helyismerettel rendelkező szlovákiai magyarok is segítették,23 nagyobb mértékű csatlakozásukról (a már említett jénei legényeket nem számítva) csak Serke községből vannak információink. Ott viszont a helyiek tömegesen vettek részt a falu körüli betonerődítések csehszlovák legénységének a lefegyverzésében, majd a foglyok őrzésében is.24 Ezzel magyarázható, hogy a támadók visszavonulása után Serkében tömeges letartóztatások voltak, amely során a csehszlovák hatóságok 21 (más források szerint 25) serkei lakost fogtak le, s szállítottak a rimaszombati kerületi bíróság fogdájába. A letartóztatottak további sorsa ismeretlen, 22 HL, TGY 2893, 42-43. 23 Ezt Pongó Károly jénei visszaemlékező is megerősítette. 24 SNA, f. KÚ BA, k. 255, Lengyel Ladislav a spol., úőast' na ozbrojenom prepadení ősi. Vojska. 79