1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)
Regionális nézőpontok az első bécsi döntéshez - Simon Attila: A szlovákiai magyarok magatartása az első bécsi döntés idején. (Különös tekintettel Gömör, Nógrád és Hont térségére)
ha a párt túlságosan is csak a sérelmekre építő politikája a kisebbségi magyar közösség jelentős csoportjai számára okoztak hiányérzetet, hiszen az EMP politikája olykor jobban akceptálta Budapest, mint a szlovenszkói magyar falu nem mindig egybeeső érdekeit. A határrevízió mindezek ellenére nem volt a korabeli szlovenszkói magyar közbeszéd hangsúlyos eleme, amiben az ebben a tekintetben meglehetősen szigorú csehszlovák joggyakorlat éppúgy közrejátszott, mint a köztársaság látszólagos külpolitikai stabilitása és a lakosság megnyugtató gazdasági és szociális helyzete. Ennek is köszönhető, hogy a szlovákiai magyarok a revízióra inkább csak olyan biztosan bekövetkező, de csupán távoli eseményként gondoltak, amely az ő mindennapjaikat nem feltétlenül befolyásolja. Azok a kudarcok, amelyek a sérelmi magatartásra alapozott ellenzéki politikát a mind Csehszlovákiában, mind pedig a nemzetközi kisebbségvédelemben érték, az EMP vezetőiben még 1938 lején is a csehszlovák határok tartósságának az érzetét erősítették. Ennek köszönhetően az EMP taktikai arzenáljában még mindig a szlovák autonómizmus támogatása jelentette az egyik legfontosabb eszközt, hiszen az egyre radikálisabban fellépő Hlinka Szlovák Néppártja politikájában látták a legnagyobb esélyt a Csehszlovák Köztársaság dezintegrációjára, amely reálissá tehette a revíziós reményeket is.4 Az Anschluss alapvetően változtatta meg nem csupán a régió helyzetét, de a csehszlovák belpolitikát is. Ausztria sikeres „lenyelése" megerősítette abban Elitlert, hogy a nagyhatalmak, különösen Nagy-Britannia készek feláldozni a Versailles-i rendszert a béke érdekében, s a német diktátor azonnal parancsot adott a Csehszlovák Köztársaság felszámolását megcélzó akciók felgyorsítására, amelynek a legfontosabb eszközét 1937 végétől a Führer már a szudétanémet kérdésben látta. A Konrád Henlein vezette Szudéta- német Párt (SdP), amely a korábbi években még a spannizmus és a nácizmus között hezitált, ekkorra már nyíltan a hitleri agresszió szolgálatába állt, s Berlin utasításait követve a birodalmi seregek beavatkozását a világ előtt elfogadhatóvá tévő feszültség kialakítására törekedett a határvidéken. A karlsbadi program túlzó radikalizmusa, a prágai kormányzattal folytatott halogató tárgyalások és a Szudétákban kirobbantott incidensek mind ezt a célt szolgálták. A belpolitikai helyzet gyors radikalizálódását az Egyesült Magyar Párt nem akarta és nem is tudta követni. Ebben a párton belüli tanácstalanság, a 4 Ezt a stratégiát támasztják alá az Egyesült Magyra Párt elnökének, Esterházy Jánosnak 1938 tavaszán egy Budapestre küldött jelentésben leírt mondatai: „... nekünk magyaroknak elsőrendű feladatunk lehetőleg mások által is destruáltatni a köztársaságot, azzal, hogy úgy befelé mint kifelé lehessen bizonyítani, hogy csehszlovák egység nincs. Soha erre nagyobb szükség nem volt, mint most a jubileumi esztendőben, mikor a prágai centralista körök legnagyobb törekvése az, hogy kifelé dokumentálják a csehszlovák egységet." MOL, K-64, 79. cs. 65.1.179/rés.pol.1938 73
