1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)

Előzmények és következmények - Vadkerty Katalin: A belső telepítések Csehszlovákiában a második világháborút követő években

ram kihirdetése előtt jóváhagyták, s koncepciója szerint az ország „némette- lenítésének és magyartalanításának" leghatásosabb eszköze ez volt. A ma- gyartalanítást két lépésben akarták megvalósítani. Az elsőben a magyarok üresen maradt gazdaságait, illetve más jellegű vagyonát hasznosítják, de ezek „benépesítéséről" a legfelsőbb állami szerveknek kell határozni. A Szlovák Nemzeti Tanács az 1945. május 25-ei ülésén kimondta, hogy ezeket a birtokokat a mai kelet-szlovákiai, a harcokban elpusztított települések, valamint a szlovák állam idején megkezdett nagy stratégiai építkezések, az árvái duzzasztógát és a lesti katonai gyakorlótér területén lerombolásra jelölt falvak lakosságának kell átadni. A határozattal a háborús károkat összekapcsolták a „magyarkérdés végleges rendezésével", s a háború okozta veszteségek egy részét a magyar vagyonból akarták kárpótolni. Az 1945 tavaszán megkezdett széles körű propaganda hatására jelentkeztek a kelet-szlovákiai érintettek, de aránylag hamar kialakult az érdeklődők második csoportja is, akiket a háború utáni évekre jellemző nacionalista demagógiával nyertek meg.

A Szlovák Nemzeti Tanács ülésén a képviselők már jelezték „igényeiket": a Turócszentmártoni járás pl. háromezer, a Késmárki ötezer személy elhelyezését kérte. Kérésüket nem konkretizálták, de meghatározták a belső telepítés észak-déli, illetve északkelet-délnyugati irányát.

A követeléseket és a javaslatokat követően a demokrata párti földművelésügyi megbízott, dr. Martin Kvetko kijelentette, hogy a felvázolt hatalmas népmozgás nem belső migráció, hanem belső telepítés, vagyis kolonizáció, s ezt követően a hivatalos fórumokon is így nevezték az akciót. Figyelemre méltó, hogy a megbízott már eredményekről is beszámolt. Az ülés napján kilenc hivatalos kolonizációs bizottság dolgozott az ország északi járásaiban, s a munkatársak felkeresték a magyarlakta járásokat is, „ahol felmérik a kolonizáció lehetőségeit, és előkészítik a betelepítést". A Szlovák Nemzeti Tanács képviselői úgy vélték, hogy „a győztesek jogán" elvehetik a németek és a magyarok vagyonát.

A belső telepítés egyik alapfeltétele az üresen álló gazdaság és a beköltözhető ház, amit hivatalos úton, rendeletekkel lehet megszerezni. A vagyonszerzés egyik lehetséges módja a magyar háborús bűnösök haladéktalan elítélése volt. A szlovák hatóságok úgy vélték, hogy elsőként a magyar háborús bűnösöket kell elítélni és kitoloncolni, s csak ezt követően „kell megtölteni a börtönöket a szlovák háborús bűnösökkel". A kolonizációt könnyen megoldható, egyszerű szervezési kérdésnek tekintették, mert „a németektől megtanultuk - mondták -, hogyan kell eljárni hasonló esetekben. Elegendő volt néhány teherautó... s a kérdést le is zárták." A szlovákiai zsidókérdés rendezésére való hivatkozás jelzi, hogy a fajgyűlölet most nemzetiségi köntösbe bújt.

Mivel a magyarkérdés szlovák módra való megoldását a nemzetközi normák elutasították, ezért a magyar lakosságot fokozatosan, több hullámban akarták kitelepíteni. Az elsőben - vagyonukat visszahagyva - kilakol95