1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)

Előzmények és következmények - Popély Árpád: A lakosságcsere területi szempontjai és etnikai következményei

kitelepítésének kérdésével foglalkozó memorandum szerint a csehszlovák kormány - noha elismeri, hogy a magyarkérdés a köztársaság számára „kevésbé veszélyes", mint a szudétanémetek problémája - fenntartja a jogát arra, hogy a köztársasághoz ellenségesen viszonyuló magyarokkal szemben azonos módon járjon el, mint azt a németekkel szemben meg fogja tenni. A memorandum azt is hangsúlyozta, hogy a „jelentős számú" szlovák kisebbség jelenléte Magyarországon lehetővé teszi, hogy a magyar „problémát" esetleg lakosságcsere keretében oldják meg.

A csehszlovák kormány ugyan nem zárta ki, hogy a németek és magyarok döntő többségének eltávolítása után maradjon még a köztársaság területén bizonyos számú német és magyar lakosság - a németek esetében ezt a számot legfeljebb 800 ezer főben szabta meg, a magyarok számát nem közölte -, ezekre és utódaikra azonban feltétlenül az asszimiláció vár, mivel a németek és magyarok nem kapnák vissza korábbi nyelvi jogaikat, s „a dolgok végső rendezésénél senkinek sem lesz joga arra, hogy a csehszlovák bíróságokon, vagy a hivatalos érintkezésben a német vagy a magyar nyelvet használhassa", és „senki nem igényelhet német vagy magyar iskolákat a gyermekei számára".4

Az angolszász nagyhatalmak reagálása a csehszlovák memorandumra meglehetősen tartózkodó volt, s az amerikai és brit elutasításnak volt köszönhető az is, hogy az 1945. január 20-án aláírt magyar fegyverszüneti egyezménybe az erőteljes szovjet támogatás ellenére sem került bele a magyar kisebbség háború utáni egyoldalú kitelepítésének az elve. Amikor a fegyverszüneti egyezmény feltételeinek rögzítése során, 1945. január 15-én Zdenék Fierlinger, a londoni csehszlovák kormány moszkvai követe ismételten kifejtette kormánya azon óhaját, hogy az egyezménybe foglalják bele a szlovákiai magyarság háború utáni egyoldalú kitelepítését, V. M. Molotov szovjet külügyminiszter a támogatásáról biztosította a csehszlovák követelést, W. A. Harriman moszkvai amerikai nagykövet ugyanakkor határozottan elutasította, J. Balfour brit nagykövet pedig a majdani békekonferencia hatáskörébe tartozónak tekintette az ügyet.5

A Klement Gottwald vezette moszkvai kommunista emigráció és a hazai szlovák ellenállás kezdetben nem rendelkezett kiforrott állásponttal a magyar és német kisebbség jövendő sorsával kapcsolatban, Benes 1943. decemberi moszkvai útját követően azonban mindkettő átvette a londoni csehszlovák emigráns kormány elképzeléseit. Az első jogfosztó rendelkezések meghozatalára így nem is kellett a háború végéig várni, azok már 1944 őszén, a

4 A memorandum szövegét közli: Foreign Relations of the United States 1945, Vol. II. Washington D. C, 1960,1227-1237. p.

5 Zdenék Fierlinger: Ve sluzbách CSR. Paméti z druhého zahranicniho odboje. Dil 2. Praha, 1948, 544-545. p.

68