1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)

„Vonatok Északnak És Délnek" - Krupa András: Áttelepülés – visszatérés. Egy bükkszentkereszti szlovák család kálváriája

Egy sparhéton főztünk. Szobát is úgy laktunk, úgy csináltunk magunknak, hogy egyik helyet ő csinált magának egyik ódalt, a másik helyet én csináltam. Egy szobában két család laktunk.

Akkor beállt ez a nagy kontingent beadás, akkor 20 hold, 20 hektár főd után sok mindent kellett beadni. Nekünk Cseszkóba nem adták átvinni, csak ezt az egy lovat, ami vót nekünk Cseszkóba, no még vót egy kisbornyú nekünk, azt engedték átvinni, de ilyen földkörülő szerszámokat, semmit az egy világon, mer gazdaságilag nem egy a Csehszlovákia.

Jött az ősz, jött az aratás, ott álltak a gép mellett, learattak, elvitték mindent, csak egy fejre, egy személyre, nem tudom, mennyit hagytak nekünk, csak egy személyre ki vót adva a kenyérgabona is, meg bab is, meg minden. Ami termett, a többit elvitték. No és akkor megint mondták az emberek, ugye egy szobába két család, egy konyhába két család, ennyi főd körül pénzt nem lehet keresni, itt megint nem lehet lakni! No, így nem lehet élni. Hát megint mentek az emberek, hogy megyünk vissza. így meg így nevettek, visszamegyünk a németekhez. Még jobb ott, mint, no."

A kömyezetváltás első tragikus jele: a vízszegény Bükkből a bővizű térségbe érkezés pillanatában egy asszony sokkot kap, és öngyilkossági szándékkal majdnem beleugrik a tározóba. Telekes Béláné a viszonylag sűrűn lakott, falusias Bükkszentkereszt után mindenütt a hasonló közösségi létet keresi, de bárhova kerülnek, elhagyatott, ritkán lakott vagy település széli helyen kapnak lakást. Stószon azért is érezte jól magát, mert „ott tele vót a falu népekkel".

„Stós Kúpele. Ott vót a nagynénje, hát így rábeszélték, hogy mentünk oda. Mindenestül odahurcolkodtunk. Hehehe! De ott nagyon tiszta falu vót, és ott tele vót a falu népekkel. No, ott is laktak németek is, meg keverék vót, szlovákok és minden, magyarok nem, csak kettő vagy három család vót."

A foglalkozásváltás sem sikeredett nekik. A családfő mindenütt ott talált vagy keresett munkahelyet, ahol az eredeti bükki foglalkozását éltethette (erdei fakitermelés, mészégetés, mészárusítás, lovas fuvarozás). Egész ott- tartózkodásukat az állandó otthonkeresés jellemezte. Otthonra azonban sehol sem leltek, mert vagy nem kapták meg az ígért házat, vagy ha juttattak is, számukra embertelen, korábbi életmódjuknak szokatlan környezetben. Mindezt súlyosan megterhelte a vállalkozó családapa sorozatos balszerencséje (betegsége, kéztörése, lovainak balesete, a vagyonuk elvesztését eredményező szerencsétlen csereügylet stb.). Csodálatra méltó mégis az a szívósság, amiként mindvégig megkísérelték elérni az óhajtott és megnyugvást hozó végső lakhelyet. Ennek egyik fő akadálya - amivel szintén nem számoltak az áttelepítők - az egyre fokozódó honvágy, amely annál erősebbé vált, minél előnytelenebb helyzetbe kerültek. Egyik fő táplálója volt a kezdetektől gyötrő kiábrándultság, a mostoha új haza. Telekesné a szülőföldjéhez való fizikai közelkerüléssel igyekezett honvágyát csillapítani, a férje pedig - érzéseit leplező pótcselekvésként - a szülőfaluból odakerült rokonok,

180