1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
„Vonatok Északnak És Délnek" - L. Balogh Béni: A csehszlovák–magyar lakosságcsere Komárom-Esztergom vármegyében
is: Bánhidán augusztus elején „szlovák katonai személyek a rendőrbiztost bántalmazták. Végül is a rendőrségnek elégtétel adatott."38 A járási főjegyző a panaszokat továbbította a főispánnak, aki a belügyminisztériumba terjesztette föl azokat. A vértesszőlősi jegyzőkönyv megküldése kapcsán a kisgazdapárti főispán a következőket jelentette: „A szlovák bizottság az egyezményen túlteszi magát. A magyar állam, a magyar nép becsmérlése és a valós tények elferdítése propagandájuk gerince. Céljuk, hogy minél több szlovákot vihessenek át, és minél több magyart tehessenek át a határon. Céljuk elérése érdekében attól sem riadnak vissza, hogy az orosz katonai hatóságokat tévesen informálják az eseményekről."39 A jegyzőkönyvek a külügyminisztériumba kerültek át, amely az ország különböző pontjairól beérkezett sérelmeket 1946. június elején jegyzékbe foglalta. Ennek első pontja szerint a CSÁB huszonegy esetben, mégpedig lényeges elvi kérdésekben megszegte az egyezményt, propagandája során kedvezőtlenül és elítélően nyilatkozott a magyar államról, a magyar demokráciáról, Magyarország gazdasági helyzetéről.40 A csehszlovákok már korábban, 1946. május 26-án átnyújtották tiltakozó jegyzéküket a magyar kormánynak, amelyben a magyar felet vádolták az egyezmény megsértésével: negyvenkét községben negyvenhét személy terhére elkövetett sérelmet panaszoltak föl.41 Egészen más véleménnyel volt erről dr. Tehlár Miklós, a Tatai járás főjegyzője. „Újabb szokás szerint a szlovák áttelepítési bizottság minden panaszával a járási orosz katonai parancsnoksághoz fordul", ugyanakkor „még egyetlen esetben sem volt nálam panaszon, viszont több ízben tapasztaltam, hogy vélt sérelmeiket fújják naggyá, s úgy viselkednek, mintha ebben az országban a szuverenitásunk külső jelei sem lennének meg".42 Álláspontját az orosz katonai parancsnokkal is tudatta. „Kénytelen voltam a parancsnok úrral közölni, hogy ezekbe az ügyekbe ilyen formában nincsen beleszólási joga, s elmondottam mindent, ami az egyezmény tartalma alapján jogunk és kötelességünk. Közöltem azt is, hogy alapos vizsgálat nélkül nem vagyok hajlandó kívánságai teljesítésére." A főjegyző végül kijelentette, hogy nem veti alá magát sem az orosz, sem a „szlovák részről jelzett presz- szióknak".43 Nem ez volt az egyetlen eset, hogy Tehlár Miklós tiltakozni merészelt az oroszoknál. 1946 júliusában új parancsnokot neveztek ki a járásba, s az orosz „döntőbíráskodás" ezzel megszűnt. 38 Uo. (Főispáni helyzetjelentések, 1946. augusztus.) 39 KEMÖL, IV. 951. b), 412/1946. ikt. sz. 40 Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája, 1945-1950. Budapest, 1988,123. p. 41 Uo. 42 KEMÖL, IV. 951. b), 627/1946. ikt. sz. 43 Uo. 147
