1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)
„Vonatok Északnak És Délnek" - Miklós Péter: Mindszenty József és a csehszlovák–magyar lakosságcsere
A táviratnak nem lett eredménye. Ez azért sem meglepő, mert az angol külügyminiszter helyettesei a Londonban tárgyaló - Nagy Ferenc kormányfő vezette - magyar delegáció tagjainak 1946. június 21-22-én kifejtették a szövetséges hatalmak álláspontját a csehszlovák és a magyar államhatár, valamint a kitelepítések kérdésében. Az első helyettes kijelentette, hogy az angol kormány elképzelhetetlennek tartja, hogy egy győztes hatalmat (a csehszlovákokat) próbáljon meg rávenni arra, hogy területeiből adjon át egy vesztes országnak (Magyarországnak). Majd hozzátette: „A cseheknek nagyon rossz tapasztalataik vannak a kisebbségeikkel, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni." A második helyettes pedig a következőképp fogalmazott: „Őfelsége kormánya München után nincs abban a helyzetben, hogy kioktassa a cseheket."20 A hercegprímás 1947. október 2-án a magyar püspöki kar nevében fordult a katolikus hívekhez. A deportálásokról kiadott pásztorlevélben a főpap ismét a magyar egyház által elítélt hitleri zsidóüldözéshez hasonlította a kitelepítéseket, a csehszlovákiai magyarokét éppúgy, mint a magyarországi németekét. Mindkettőt igazságtalannak és csak további nemzetiségi ellentétek kirobbantójának tartotta. Különösen a kitelepítések végrehajtásának durva és erőszakos volta háborította föl. Tagadta a kollektív felelősség és a kollektív bűnösség elvét, amelyben az isteni íratlan (természeti) és írott (kinyilatkoztatott) törvények megsértését látta. „A magyar püspöki kar körvonalazott alapokon kötelességszerűen már hosszú időn keresztül ismét következetes és kemény küzdelmet folytat a pusztán faji alapon és kollektive űzött emberüldözéssel szemben. Miként a hitleri időben a zsidókkal történt, most is több, sőt sok-százados lakóhelyükből, otthonukból, vagyonukból kimozdítanak, vándorlásra, nyomorgásra kényszerítenek és kárhoztatnak százezres, sőt milliós tömegeket származásuk és anyanyelvűk miatt. Kitelepítésnek nevezik ezt. A béke előmozdításának és biztosításának egyik modern főeszközét vélték feltalálni benne, és kényszerrel életbe léptetik, végrehajtják azt." A körlevélben a csehszlovákiai kitelepítéseket - „a hazához hű német származásúak"21 Magyarországról való eltávolítása mellett - „égetően fájó magyar seb"-nek nevezte. „Csehszlovákiában deportálják vagy kiűzik a kereken hétszázezer létszámú magyarságot arról a területről - fogalmazott Mindszenty -, ahol őseiben is már közel ezer esztendeig zárt tömbben élt és lakik a Duna fölött, és amely terület csak az előző világháború után, tehát alig negyedszázada nyert az új államalakulathoz odacsatolást. A kitelepítés, ha mindjárt némi részében kínos állami megegyezés alapján történik is, valójában kiűzés, és körülményei sok esetben kegyetlenek. Ez az egyik égetően fájó magyar seb."22 20 Romsics i. m., 298. p. 21 Mindszenty 1982, i. m., 161. p. 22 Mindszenty 1982, i. m„ 161. p. 136
