Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Rombolás és fenyegetettség – Bizonytalan hónapok (1919. január 1.–március 21.)

kat, sőt bányáinkat is elpusztítják. Bányatelepi tisztviselőink nem lankadó erélye és munkásaink józansága azonban ezt a veszélyt elhárította tőlünk."

11 A községi jegyző 1920. július 14-én kelt, 1918-1919 eseményeit összefoglaló jelentésében pedig egyértelműen megállapítja: „Elöljárók Salgótarjánból erőszakosan eltávolítva nem lettek."

12 Másik tévhit a „szörnyű vérengzés", „vérfürdő", melynek forrása a Vörös Újság. Ugyanez a lap ragasztotta Peyer Károly neve mellé a „salgótarjáni Haynau" jelzőt. Az újság „mintegy száz ember kivégzéséről" ír, minden bizonnyal az első ellenőrizetlen hírek hatására. Szecsey Ernő főszolgabíró jelentésében 40 halott szerepel, A Nap című újság „mintegy harminc halott"-ról tud, a Bányamunkás szerint 17, a Népszava forrásai alapján 10 volt az áldozatok száma. A salgótarjáni és kör-nyező községek halotti anyakönyveiben január folyamán 9 személy neve mellett jegyeztek be erőszakos halálokot. Általában „katonai karhatalmi század általi lelövés" a megjelölés, egy esetben pedig, a legelső áldozatnál „fosztogatók elöl való meneküléskor fejlövés"

13

. A fegyveres erő jelenléte: A katonai erő rövid időn belül véget vetett a fosztogatásoknak. Peyer Károlyt a kormány felhatalmazta a statárium bevezetésének jogával is. A felszínen, úgy tűnik, normalizálódik a helyzet, de az elégedetlenség lefojtva tovább forr. Mi oldódott meg a zavargásokat megelőző időszak problémáiból? A külső kényszer jelenléte ellentmondásos viszonyokat teremtett. Január közepétől látszólag megszűnt a „hatalmi vákuum". Bár kevés adat maradt fenn róla, a községi munkástanács működött. A február 9-én kezdődött SZDP rendkívüli kongresszusán felszólaló salgótarjáni küldött, Malomhegyi Dezső így nyilatkozott: „A munkástanács a katonatanáccsal együtt intézi az összes ügyeket, a közigazgatást, a tisztviselőket megszervezték, azok velük együtt működnek."

14 Február közepén a karhatalmi parancsnoksággal állapodott meg a munkástanács, hogy a szesztilalmi rendeletet hatályon kívül helyezik és a bányászoknak az élelmezési üzletben engedélyezik hetente két liter bor kiadását. A másik adat, mely a működésre vonatkozik, a február 26-i ülés, amelyről egy katonai jelentés számol be. Ezen az ülésen tisztek is részt vettek. Azonban ezek nem azt jelentik, hogy ténylegesen is kezükbe lett volna a politikai hatalom. Egyrészt az események kivizsgálására január közepén megjelent bizottságot, melyben a Budapesti Munkástanács is képviselve volt, nem tudták - vagy nem akarták? - megóvni a községből való kitoloncolástól, másrészt pedig február végére a sorozatos katonai atrocitások miatt a bányászok sztrájkba léptek. A katonasághoz való viszony sem volt egyértelmű. A panaszok úgy az iglói géppuskások, mint a székely gyalogszázad tagjai ellen napirenden voltak, miközben szükségesnek tartották a karhatalmi erő jelenlétét. Jelentősebb a befolyásuk a kormányrendelet alapján felálló üzemi tanácsoknak. Ezek elsősorban a munkabérek emelése területén értek el eredményeket úgy a bányánál, mint az Acélgyárban. Január 22. után Salgótarján környékére katonai erőket vezényeltek. Az Ipoly vonalának védelmét ellátó dandár parancsnoksága szintén a községben székelt. 55