Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Rombolás és fenyegetettség – Bizonytalan hónapok (1919. január 1.–március 21.)

fosztogatásba torkolltak. A Vörös Újság, a KMP lapja pedig arról írt, hogy a munkások akaratának érvényesülését Peyer Károly kormánybiztos sok halálos áldozat árán, kegyetlenül, fegyverrel fojtotta el. Salgótarjánban megjelenő újság ekkor nem volt. Mi történhetett? Valószínűleg a január 1-jei népgyűlésen a kommunista szónokok, Rudas László és Szaton Rezső, céljaik felvázolásánál olyan fordulatokat használtak, melyet a Bányamunkás is idéz: „nem kell tisztelni a magántulajdont, le kell rombolni a mai társadalmat", az orosz példát kell követni. Nem érdektelen, hogy Hevesi Gyula, aki később jut szerephez Salgótarjánban, hogy jellemzi őket: „Rudas a szónoki emelvényen mindig higgadt és nyugodt előadónak látszott. Előadását azonban oly borotvaéles logika, hideg kíméletlenség, vitriolként ható maró gúny jellemezte, hogy minden nyugodtsága ellenére szavai valósággal villámokat szórtak vagy a húsba vágtak. Beszéde magával ragadta a hallgatóságot, de úgy, hogy a kezek nem tapsra lendültek, hanem ökölbe szorultak, készen arra, hogy lesújtsanak. Soha olyan nyugodt vérmérsékletűnek látszó és mégis magával ragadóan lázító erejű szónokot nem ismertem, mint amilyen Rudas volt. Meg kell hagyni, a lazításban Szaton sem maradt mögötte, az ő stílusa nyersebb és szenvedélyesebb volt."

7 Az ilyen kijelentések hatással voltak a jelenlévők egy részére, akik hazatérve a környékbeli községekbe, leegyszerűsítve a mondandót, terjesztették is. Ugyanis az egykori szemtanúk egybehangzóan állítják, hogy a környező bányatelepekről és falvakból nagyon sokan részt vettek a fosztogatásokban. Ezek a község területét érintették, sem a bányatelepen, sem az Acélgyár környékén nem volt atrocitás. A szakszervezetek befolyása alatt álló munkásság nagy része tehát nem vett részt az eseményekben. Megbízható adatok hiányában nehéz megítélni, hogy milyen szerepet játszottak a zavargásban a leszerelt, munkanélküli katonák. (Meg kell említeni, hogy még novemberben a Salgótarjáni Nemzeti Tanács ülésén az SKB Rt. és az Acélgyár igazgatója is úgy nyilatkozott, hogy azokat a leszerelt katonákat, akik tőlük vonultak be, újra alkalmazzák.) Ami még feltűnik a visszaemlékezésekben, az a megjegyzés, hogy a község déli részéből kiindulva azok a kocsmák, üzletek és lakások estek áldozatul, melyek zsidó tulajdonban voltak. Érdekes adalék ehhez Schmidt Jenő, az EKI Rt. baglyasaljai igazgatójának jelentése: „A legnagyobb szégyenérzettel jelentem, hogy 3-án éjjel és 4-én délután 3 óráig munkásaink, azoknak családtagjai folyton hordták a rablott holmit, némelyik nyolcszor is megfordult Tarjánban. Eleinte leszereltük itt őket, de a hangulat erre ellenünk fordult... Munkásainknak söpredéke már 3-án fenyegetődzött, főleg zsidó uraink(at) és raktárainkat szerették volna kirabolni."

8 Az eseményekhez két megjegyzést kell hozzáfűzni. Ezen a vidéken a 19. század utolsó évtizedei óta jelen volt hol rejtetten, hol nyíltabban az antiszemitizmus. A zsidó boltos vagy tisztviselő a biztos megélhetés, a vagyon birtoklását testesítette meg a munkások egy részének szemében. A magántulajdon megszüntetése ezért elsődlegesen ezek értékeinek elpusztítását jelentette. De rögtön hozzá kell fűzni a másik jelenséget, hogy ennek a feltételei is megteremtődtek. Mint ahogy no53