Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)

Béke kellene már – Salgótarján a világháború végén (1917–1918. október 30.)

Szociáldemokrata Párt vezetősége, mely a szakszervezeteken keresztül a legnagyobb befolyással volt a munkásságra, tétovázott, sőt 1918 elején maga szerelte le az újabb sztrájkhullámot. Nem érzékelték, hogy a választójog mellett a háború befejezése vált a legfontosabb kérdéssé. Pedig egyre többen adtak hangot annak, hogy a katonáknak kell hazatérni, a lakosságnak élelmet kell biztosítani. Ha mindez megtörtént és az élet visszatért a békés keretek közé, akkor majd újra szó lehet a választójog kivívásáról. A frontra vezényléssel fenyegetett és a megélhetési nehézségek miatt egyébként is egyre türelmetlenebb munkások, több helyen hoztak létre - az orosz minta hatására - munkástanácsokat, melyek az egyes üzemeken belül a dolgozók érdekeit igyekeztek összehangolni és a sztrájkokat szervezni. Ezek működése az 1918. június 20-i újabb országos politikai sztrájk után vált legálissá. Melyek voltak a fő problémák Salgótarjánban az I. világháború utolsó évében? Ugyanúgy, mint országosan, Salgótarjánban is egymásra halmozódtak a mindennapi életet meghatározó negatív hatások. Az elégedetlenség természetesen fokozatosan alakult ki. Miközben sorra érkeztek a hadseregtől az értesítések, hogy a több mint kétezer salgótarjáni katona közül ki halt „hősi halált", vagy tűnt el a frontokon, a losonci katonai állomásparancsnokság 1918. január végén több napos razziát rendelt el a környéken katonaszökevények után kutatva. Legsúlyosabban mégis az élelmiszerhiány és az ebből adódó drágaság nehezedett rá a település hétköznapi életére. A civil lakosság között voltak, akik családjuk ellátását meg tudták oldani, de a községi élelmezési bizottságnak így is a több mint 13 ezer fős lakosság harmadának kellett biztosítani valamilyen szinten a mindennapi megélhetéshez szükséges élelmet. 1917 áprilisától ezen a nép- vagy hadikonyha felállításával sem tudtak sokat segíteni. A közélelmezési kormánybiztosság által kiállított kiutalásokat ugyanis sokszor nem tudták tényleges élelemre váltani, annak ellenére, hogy külön „bevásárló" járta az országot. Az áruhiány miatt az ellátatlanok (kereset nélküliek, özvegyek, hadiárvák, rokkantak, a több mint kétezer erdélyi menekült stb.) helyzetén nem javított az 1916-ban bevezetett községi liszt-, cukor- és 1918 tavaszától a zsír-, petróleum-, szappan-jegy sem. 1918 februárjában nem tudtak lisztet adni még jegyre sem, mert nem érkezett, márciusban pedig egy jegyre, egész hónapra 75 dkg zsírt tudott biztosítani a község. Júliusban a község búza kiutalást kért a közélelmezési kormánybiztostól 4441 ellátatlan részére. Mint írták: „Az amúgy is elkeseredett szociális érzelmekkel bővelkedő munkás elem türelmetlen és elégedetlen."

3 A település életében a feszültségek növekedésének egyik jele volt, amikor 1918 februárjában az új községi képviselő-testületbe a 10 új tag közé hat acélgyári és bányai munkást választottak. A Szociáldemokrata Párthoz kötődött a képviselők közül dr. Gádor Ferenc ügyvéd is. A községi bíró személyében is változás történt, Tóth Gyulát közfelkiáltással választották meg. O korábban betöltötte már «)