Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A mássalhangzórendszer jellemzői - A szótagzáró l kiesése

pán morfofonológiai szempontból vizsgálom azokat a birtokos személyjeleket, amelyek palatalizációt mutatnak. XVII. századi korpuszomban az -at képzős főnevek egyes szám harmadik személyű birtokos személyjele a -ja: akarattya, varancsolatja/parancsolattya/parancholattja, szolgálattyát, állapattya, Patrociniumjat. E. Abaffy Erzsébet is megjegyzi, hogy ez a típus a XVI. századot megelőzően és azt követően is egészen általánosnak tekinthető. „Magyarázata pedig az, hogy az -at után eredetileg meglevő u, és a rákövetkező a birtokos személyrag közé hiátustöltő j ékelődött. Utána a Horger-törvény értelmében kiesett a magánhangzó, s a j palatalizálta a t-t" (E. Abaffy 1965: 46). Iratanyagomban más hangtani helyzetben is kap a főnév -ja, -je birtokos személyjelet: ablakja, tórűenßekje. Ennek magyarázata nagy valószínűséggel az analógia hatásában keresendő, melynek terjedését a palóc nyelvjárás általános palatalizálódó jellege segítette. A depalatalizációra is akad néhány példa: földén, rétén (mindkettő ugyanabban a határvitában, Dobrocs-Vámosfalván), Rétéit, feőldeit (Fülek), feöldeihez (Fülek), Reteitűl (Fülek), aminapaban (Kiskürtös), földerűi 'földjéről' (Alsósztregova). A többes szám harmadik személyű birtokos személyjel nagyon gyakran nyíltabb és ;-vel bővült, palatális változat {-jok) a mai -uk helyén: pl. maradékjok, akarattyok. A korban, úgy tűnik, normatívnak tekinthető ez a változat, a korabeli grammatikák is ezt ismerik el normának. A szótagzáró / kiesése Az irodalmi norma korai és erős Z-ezése megakadályozta az /-kiesés írásbeli jelölését (Szathmári 1968). Pereszlényi Pál és Szenczi Molnár Albert grammatikájában az írásban jelölt, teljes, l-es alakok jelentkeznek, / előtti hosszú magánhangzóval: bolt, hóid. Benkő Loránd kimutatta, hogy ez a jelölési mód, mely a XVII-XVIII. században az irodalmi norma lényeges elemévé vált, az élőbeszédben l nélkül, hosszú magánhangzóval ejtett szóalakok sajátos írásbeli kifejezése, és semmiképp sem tekinthető a likvida-nyújtóhatás tükröztetésének. Eszerint az azonszótagú / kiesésével van dolgunk (Benkő 1957). Szathmári István szerint is azt tükrözi a szóalakok ilyenfajta írásmódja, hogy ezek a beszédben l nélkül, hosszú magánhangzóval ejtett alakok voltak (Szathmári 1968). Iratanyagomban a múlt idejű létige alakjaiban tapasztaljuk ezt a jelenséget, a volt, váltanak, vólna-típus több közgyűlési jegyzőkönyvben, és csak ebben az irattípusban tűnik fel. Más szóalakban, szintén jegyzőkönyvben, találkozunk hasonló jelenséggel: pl. oldalon. Adataim azt bizonyítják, hogy a XVII. századi deáki írásgyakorlatnak Nógrádban is jellegzetessége volt az / előtti nyúlás jelölése. 82