Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források hangtani képe - A magánhangzórendszer jellemzői - Az e (é) ~ i (í) hangviszony - Zárt i (í)-zés

A deákok az i: e (é) szembenállást mutató alakokból többnyire az z'-zőeket jegyzik le. Érdekes azonban, hogy a deák szóalak normatívabb, mint a diák változat (Papp 1961). Az é-zésnek és az z'-zésnek a deáki nyelvben mutatkozó arányát Papp László szerint nem lehet egyértelműen meghatározni. Azt biztosan állítja, hogy az -ít ~ -ét képzőben a nyíltabb változat nem normaértékű. A deákok írásműveiben megjelenő szerént egyenrangú változata a szerint alaknak, de a kénál, kéván sem idegen tőlük. Arra figyelmeztet, hogy sok esetben az z'-zés túlkompenzálására használják az e-ző alakokat, így ez nem feltétlenül nyelvjárási sajátosság (Papp 1961). Az északkeleti és az őrségi deákok nyelvhasználatában is általános a szerént, kéván, kénál alak (vö. Papp 1956b.; Végh 1956). A XVI. századi soproni levelekben is a zerent, illetve az -ít képző helyett az -ét az általánosan használt típus (E. Abaffy 1965). Mindez azt sejteti, hogy ezek az igealakok az egész magyar nyelvterület írásműveiben megnyilvánuló deáki szociolektus részei. Az iratokban az alábbi típusokban jelentkezik a nyílt e (é)-zés: szótőben: kőszéklára, Nőtencz 'Nőtincs', kéváltképpen, meghént, kévűl, szerént/ szerent, segétette, kéván, esmér - lelki esmeret, tekentven - Tekéntetes -ít > -ét igeképzőben: megh csonkétott, emletett/emiétett, erősetettek, gyogyetlak. Ha az iratok műfaja szerint vizsgáljuk meg az e-ző alakokat, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy - az eddigi kutatások szerint - a deákok nyelvváltozatához tartozó szerént, kéván, kénál alakok iratanyagomban is jellemzik a deáki írásműveket. A szerént perekben, jobbágypanaszban, záloglevélben, jegyzőkönyvben adatolható, tehát minden bizonnyal a jogi-közigazgatási regiszter része lehetett. A szalmatercsi jobbágypanaszban, melyet minden bizonnyal a falu íródeákja jegyzett le, vegyesen szerepel az é-ző szerént és az z'-ző Tekintetes szóalak. A kéván közgyűlési jegyzőkönyvekben és deák írta jobbágypanaszban, a tekéntetes alakváltozat deáki írásművekben (közgyűlési jegyzőkönyvekben és a perek bevezető formuláiban) jelenik meg. Az egyéb helyzetekben jelentkező é-zés többnyire a határviták és határjárások tanúvallomásait, azaz többnyire a nyelvjárási(as) szövegeket jellemzi. Az is és a mind szóalak kivétel nélkül zártabb változatú vizsgált emlékeimben. Zárt i (í)-zés Az e (é)/é-ve\ szembeni i (i)-zés iratanyagomban legáltalánosabban az egyes szám harmadik személyű birtokos személyjel alakját jellemzi (1. bővebben a birtokos személyjeleket tárgyaló fejezetben). Az északkeleti területnek és a dunántúli nyelvjárásoknak ma is az egyik hangtani jellemzője az z'-zés. A közé ékelődött palóc nyelvjárási régió alapvetően nem i (í)-ző, de a 70