Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források hangtani képe - A magánhangzórendszer jellemzői - Az ö (ő) ~ ü (ű) hangviszony - Morfofonetikai megjegyzések az -ő ~ -ű képzőről

(Lónyabánya, határvita); 1673: névő, neveő (Udornya, határvita); 1674: nevö, minemű (Losonctugár, misszilis); 1676: valaminemeö (Fülek, örökösödési per); 1678: nevű (Alsósztregova, közgyűlési jegyzőkönyv); 1680: nevö (Keszi, határvita); 1683: emlekezeteő (Losonc, közgyűlési jegyzőkönyv); 1685: minemű, néminemű (Gács, közgyűlési jegyzőkönyv); 1689: minémeő (Gácsalja, kérelem); 1692: nevű (Nőtincs, határvita); 1692: nevő, nevű, neminemű, néminemű (Patak, boszorkányper); 1692: nevű, neminemu (Felsőesztergár, per); 1692: minémő (Poltár, misszilis); 1699: semminemű (Vadkert, kölcsönnyilatkozat). Műfajilag vegyes képet mutat a nyíltabb és a zártabb hangzójú képzők megoszlása forrásaimban. A legtöbb ő-ző, nyelvjárásiasnak tekinthető alakot a perekben, határvitákban találjuk, valószínűleg azért, mert ebben az írott műfajban rögzül leginkább a beszélt nyelvjárás. Az ő-ző formák megjelennek a misszilisekben, a hivatalos iratokban (közgyűlési jegyzőkönyvekben, jogi iratokban) is. Ez a tény arra engedi következtetni a kutatót, hogy a normatívabb hivatali nyelv sem utasította el akkortájt a nem sokkal később kialakult egységesült nyelvvel szemben már nyelvjárásiasnak számító jelenséget. A normatívabb ű-ző formát szintén megtaláljuk a misszilisekben, a határvitákban, egyéb perekben, valamint a közgyűlési jegyzőkönyvekben. A hivatali, nyelvjárások fölötti nyelv használatát leginkább megkívánó közgyűlési jegyzőkönyvekben a század közepén váltakozva jelennek meg a zártabb, illetve a nyíltabb hangzós alakok, akár még ugyanabban az iratban is. XVII. századi korpuszomban ezen alakváltozatok tendenciaszerű megoszlását a nyelvemlékek keletkezési ideje szerinti vizsgálat segít körvonalazni. Az adatok jól mutatják, hogy a század első felében a nyíltabb formák, a század második felében a zártabb alakváltozatok jelentkeznek nagyobb számban. Forrásaimban az első w-ző alakok az 50-es években jelennek meg, először az ő-ző formákkal váltakozva, de a 70-es évektől egyre nagyobb számban, később kizárólagosan jelentkeznek. A legtöbb u-s változatú szóalak a 90-es években keltezett iratok nyelvét jellemzi. Ez a változás minden bizonnyal annak tudható be, hogy a század utolsó évtizedeiben az írástudók körében egyre erősödött az egységesülő nyelv által megkívánt jelenségek használatára, illetve a jellemzően nyelvjárásinak tetsző vonások kerülésére irányuló törekvés. Az iratanyagból feltárt nyelvi állapottal ekvivalens kép rajzolódik ki a korabeli grammatikaírók kívánalmait olvasva. A század elején keletkezett Szenczi-nyelvtanban vegyesen, nagyjából egyenlő arányban fordulnak elő az -ú, -ű : -ó, -ő képzős alakok. Komáromi Csipkés György műveiben a mai normára jellemző, zártabb változat szerepel többségben, de első munkáiban elvétve a nyíltabb hangzós alakok is megjelennek. Pereszlényi Pál mindkét változatban 63