Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)
A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYE NYELVE - A források hangtani képe - A magánhangzórendszer jellemzői - A labiális és az illabiális hangviszony - A tőszavakban jelentkező ö-zés
A 102 vizsgált iratból összesen 29-ben találtam ö-ző szóalakot (tőszóban, szuffixumban, szuffixum előtti helyzetben). Az illabiális területhez mérten ezt kissé soknak találhatjuk, ezért érdemes megvizsgálni ezt a jelenséget nógrádi iratanyagomban. Németh Miklós makroelemzésének módszerét követve az alábbi rendszerezés jól láttatja a korpuszbeli labiális ó'-ző alakokat (Németh 1999-2000). Ezeket típusok szerint csoportosítva, a nyelvemlékekből vett példákkal illusztrálva az alábbi képet kapjuk: Labiális ö-zés tőszóban - hangsúlyos helyzetben: böcsületes, Fölsége, kőresnem, fiörzene, ötíek, Őrzebet, Pőr, Szőgődnem, feöllyül/főlőtt, Nagy Zőlej/nagi Zőlő/Nagy Zőlei - hangsúlytalan helyzetben: mindön, igön, embör, Ver őszt, neömös/nemösséget, /előtt, örög/eörög Szuffixumbeli ö-zés: heliön, ezön, követközik, ketölködesben Szuffixum előtti ö-zés: függőnek, földös Asszociatív ö-zés (illeszkedéses eredetű ö-zés, mely alatt ez esetben értem a hangsúlytalan szótagokban az első szótag magánhangzójához illeszkedő ö-zés eseteit, E. Abaffy Erzsébet (1965) meghatározásával: „a szóban levő palatális labiális hatására jelentkező ö-zés"): gyököre, örög (eőrög), örömöst, kőtőllességgel. A tőszavakban jelentkező ö-zés A mai nyelvjárási helyzetben nem, de a XVII. századi keleti-északkeleti terület írott szövegeiben az illabialitás ellenkezőjét mutatja a tesz, lesz, vesz igék múlt idejének ö-ző alakja, melynek vizsgálatát el kell különítenünk az ö-zés egyéb eseteitől. Papp László szerint ezen igék tövének ö-zése a legteljesebb mértékben hozzátartozik a XVI. század végi deáki nyelvváltozat hangállományához (Papp 1961). Megjegyzi, hogy ezek nem a tulajdonképpeni özés esetei a XVI. század végi írott nyelvben, hanem az ö-zés más eseteitől függetlenül keletkezett formák, csökkentve az e-féle hangok túltengéséből adódó egyhangúságot. Ennek a jelenségnek a meglétét Mizser Lajos és Révay Valéria is bizonyítják fentebb említett munkáikban (Mizser-Révay 1999; Révay 1999), hasonlóképpen a vizsgált Nógrád megyei iratok. Megállapíthatjuk tehát, hogy az íródeákok által kialakított, nyelvjárás (ok) fölötti regionális írott normát a XVII. századi Nógrád vármegyében is jellemzik az ö-ző tőit, vött, lőtt igealakok. Lássuk a korabeli grammatikák tanulságait! Geleji Katona István normának tekinti a tött, vött, lőtt formákat; Szenczi Molnár Albertnél is kivétel nélkül így fordulnak elő ezek az igealakok, az egyéb szavakban jelentkező 54
