Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

AZ ÉRTEKEZÉS CÉLJA, MÓDSZERTANI VÁZA - Külső és belső nyelvi tényezők a XVII. századi Nógrád vármegyében - A korpuszban szereplő irattípusok, műfajok

Bírósági perek, bírósági vizsgálatok vallomásainak nyelvi anyaga, f assiók Ennek az irattípusnak a nyelvi bázisát elsősorban a perben megszólaltatott tanúk nyelvhasználatának vizsgálata adja, olyan személyekét, akik többnyire a falu népéből, az egyszerű emberek köréből valók. Ezek az iratok alapvetően történeti dialektológiai vizsgálatok alapjául szolgálhatnak. Persze nem minden feltétel nélkül. A vallomástevők ugyan a falu- vagy városbéli egyszerű emberek, mégis a szövegek lejegyzői az adott hivatalos intézménynek, esetünkben a vármegye közgyűlésének bíróságán alkalmazott jegyzők. Ez a műfaj tehát a tanúk nyelvhasználatán kívül a hivatalos, jogi nyelv jellemzőire is szolgáltathat adatokat. A kutatónak nehéz elkülönítenie a nyelvjárási és - a tanult jegyzők nyelvére jellemző - alakuló norma felé mutató északi-északkeleti regionális norma jegyeit. Iratanyagomban leginkább ebben a műfajban érhetjük tetten a beszélt nyelv nyomait, hisz a deákok - annak ellenére, hogy törekedtek a nyelvjárások fölötti egységesebb nyelvhasználatra -, mégis a tanúvallomások lejegyzése pontosságot, nyelvi hitelességet kívánt meg tőlük. Mivel a bírósági iratok hivatalos dokumentumok, ezért a deáki nyelv részeként megjelennek szövegeikben a kötelező nyelvi formulák. Az intézményeken kívüli hivatalos írásbeliség már a XVI. században megteremtette és kifejlesztette azt a magyar nyelvi formakészletet, amelynek segítségével bármiféle hivatalos irományt meg tudtak szerkeszteni magyarul. A XVII. században azonban törés következett be, ismét előtérbe került a korábban egyeduralommal bíró latinnyelvűség. Korpuszom hivatalos jellegű, deáki irataiban ezért is találkozunk gyakorta a bilingvizmussal, az egy iraton belüli latin- és magyarnyelvűséggel. A hivatalos iratok hasznát, megbízhatóságát nyelvjárástörténeti szempontból több tényező csökkenti. A kezdő és a záró formulákat, valamint egyéb kötelező nyelvi formákat a deákok készen kapják gátolva az egyéni hangot, a nyelvjárási színek jelentkezését. A hivatalos szövegek írójának kilétét szinte sohasem lehet megállapítani, így a nyelvi elemeket sem tudjuk területhez kötni. A fassiók között sok az aláíratlan dokumentum, ezért azok lejegyzőjének személye szintúgy a leggyakrabban ismeretlen. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvek fölvétele az illetékes szolgabírónak és esküdtjének volt a dolga, olykor felváltva jegyezték le a vallomásokat. A szolgabírák mellé nem rendeltek külön írnokokat, így néha igénybe vették a falusi jegyző vagy az iskolamester segítségét. A történeti dialektológia kutatója számára a beszélt nyelvet tükröző tanúvallomások miatt mégis ez a műfaj az egyik legjobban használható forrás. Korpuszomban a fassiók között 20 határvita és határjárás, ezenkívül 12 egyéb perszöveg, úm. büntetőperek (bántalmazás, gyilkosságra való felbuj37