Gréczi-Zsoldos Enikő: Nógrád vármegye nyelve a XVII. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 52. (Salgótarján, 2007)

AZ ÉRTEKEZÉS CÉLJA, MÓDSZERTANI VÁZA - Külső és belső nyelvi tényezők a XVII. századi Nógrád vármegyében - A vizsgált korpuszról - A nyelvemlékek írói

kodási helyeiken beszélt nyelvjárások nyomot hagytak nyelvükben kevertté, következetlenné téve nyelvhasználatukat. Belső nyelvi kettősséget tapasztalhatunk olyan írók nyelvében is, akik szülőföldjükön élték le életüket és csupán egy nyelvjárástípust ismertek. Nehéz és sokszor lehetetlen megállapítani, hogy egy-egy nyelvemlék fölvegyült nyelvjárásiasságában mely területre jellemző típusok keveredtek. A tulajdonneveknek, különösen a földrajzi neveknek nem a szerző saját nyelvjárására jellemző lejegyzése nem minden esetben jelent keveredést, szándékosan - elsősorban jogi okok miatt - híven igyekeztek visszaadni a kiejtést, ugyanis vitás ügyekben a pontos, hű lejegyzés elengedhetetlen volt egyes területek, települések azonosításában. A túlkompenzáció lehetőségét is szem előtt kell tartani az iratok vizsgálatában, hisz találkozhatunk olyan írásművekkel, melyeknek szerzője alkalmazni akarja a normát, de nem ismeri eléggé, és olyan nyelvi formákat ír le, amelyek sem saját beszélt nyelvének, nyelvjárásának, sem az alakuló irodalmi normának nem részei. Természetesen minél több nyelvemléket vizsgálunk, annál hitelesebb következtetésekhez juthatunk. A XVI. század 70-es éveitől az íródeákoktól származó írásművekben (magánlevelekben, hivatalos iratokban) félreismerhetetlen bizonyos nyelvi normák jelentkezése, egyes nyelvjárási alakok kerülése. Nem jár ez a törekvés teljes sikerrel, az írásokon át-áttör a nyelvjárásiasság. A normaérzék a század végén sem elég szilárd, a beszélt nyelv még maga a nyelvjárás, vagy legalábbis sokkal nyelvjárásiasabb, mint az írás, de „a tanult emberek beszédébe már sűrűn beleszövődnek az írott nyelvben megszokott formák." (Bárczi-Benkő-Berrár 1967: 528). Természetesen a szerző személyének társadalmi állásától, műveltségétől is függ az írásaiban érzékelhető norma vagy normaféleség hatása. Ha több kéz írásából sikerül kihámoznunk egy bizonyos időben ugyanazt a nyelvállapotot ugyanazon a helyen, valószínűbb, hogy az akkori és ottani nyelvállapotot tártuk fel, mintha csak egy kéz írását vizsgálnánk. Papp László hangsúlyozza, hogy kellő mennyiségű és minőségű adatfeltárás után meg lehet rajzolni egy-egy nyelvtörténeti szinkrón nyelvállapotot a maga földrajzi tagoltságában, és néhány település vagy kisebb-nagyobb tájegység nyelvjárásának történetét is meg lehet írni (Papp 1959). Nem minden nyelvemléket lehet egyforma értékű nyelvjárástörténeti forrásnak tartani. A deákok írta szövegeket a legnehezebb nyelvi jellemzőik alapján helyhez kötni. A nyelvjárástörténet kutatója számára negatív szerepük van a literátusoknak, hiszen legtöbbjük kerüli a nyelvjárást, kóborlásaikkal eltérő sajátságú, allogén nyelvi elemeket visznek be egy-egy terület írásos nyelvjárási emlékeibe. 35