Shvoy Miklós: Nógrád megye leírása 1874–1875 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 51. (Salgótarján, 2006)

C. SHVOY MIKLÓS: NÓGRÁD MEGYE LEÍRÁSA - XII. Iparintézetek és gyárak - 8. Kőszénipar - a. A salgó-tarjáni kőszénbányák

urasággal, mert a kőszén mindenkor tulajdonát képezi a földbirtokosnak, idézte elő a Mária-aknát, ahol egy hétlábnyi vastagságú a legszebb fekete (glingko) kőszénréteg nyittatott meg. 1848

[-ban] felküldetett ugyanezen szénből a Császári Királyi Osztrák Geológiai Osztályhoz megbírálás végett, melynek nyilatkozata, hogy 10 mázsa ezen szénből egy öl 30" lágy fenyőfáival] egyenlő. Azon idő tájban a Szabad Duna Gőzhajó Társaság egyedül az oravicai és az Esztergom melletti kőszénnel bírván, a Mária-aknából szerzett, és 1859ig, tehát 11 éven át, a legnagyobb része a kiaknázott kőszénnek Szolnokra és Poroszlóra ugyan a fent érintett társaság számára elfuvaroztatott, hordattatott el pedig évenként 142 m[éter]től kezdve egészen 250 m[éter]mázsáig. Hordatott továbbá ezen kőszén azon időkben Pestre is, de a drága, hosszú fuvarozás végett nem lett jelentékeny az árulás. Használták továbbá ezt a szenet a Halápon akkoriban működésben álló cukorgyárban és az egri gőzmalomfban], mind a két gyár évenként 45-50 m[éter]mázsát fogyasztott. Morsbrugger [Hyeronymus] eladta a bányát 1854-ben Preusner József pesti iparosnak.

173 1859-ben megvette a Szabad Duna Gőzhajó Társaság a pécsi kőszéntelepet és innét fedte kőszénszükségletét, minek folytán a fentnevezett aknában megszűnt az aknázás. 1860-ban Brellich János és Windsteig társa, bécsi iparosok, újrakezdték ezen aknában a működést, és a nyert szenet Pestre és az egri gőzmalomnak elárusították. 1861-ben alakult, főképp Brellich [János] és báró Prónay Albert törekvései következtében a Szent István név alatt kőszénbányai részvénytársulat, mely utóbbi később ugyanezen társulatnak elnöke lett. Ezen társulat az egymás szomszédságában fekvő széntelepeket nevezetesen Zagyva-Rónán, SalgóTarjánban, Kazáron és Pálfalván, továbbá egy, részint a baglyas-aljai területet] is egymás után megszerezte.

174 bécsi mázsa szenet fejtettek, amely összeg 1859-re 250 000 bécsi mázsára nőtt. Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv. A bányászati nyersanyagkutatás (barnakőszén és lignit) és a bányaművelés története Nógrád megyében a 19-20. században. Salgótarján, 2000. 430. p. (Továbbiakban Szvircsek, 2000.) - Salgótarján szénbányászatának történetével foglalkozó művében Dornay Béla is említi Morsbrugger Hyeronymus és Wéber Alajos nevét, dr. Szabó József: A salgótarjáni kőszénbánya r. t. bányászatának leírása című művére hivatkozva, mely a Matematikai és Természettudományi Közlönyben jelent meg 1873-ban. Dornay Béla: Salgótarján szénbányászatának történetéhez. In: Salgótarjáni könyvek. 8. sz. 1937.1. p. (Továbbiakban Dornay, 1937.) 173 Preusner József pesti szénkereskedő Wéber Alajossal folytatta tovább a bányászatot, amit egy 1856-ban íródott jelentésük igazol. Szvircsek, 2000. 431. p. 174 Liptay Pál 1867-es értekezése szerint a Szent István Kőszénbánya Részvénytársulat hat tárnában: József-, Jakab-, Rudolf-, Antal-, László- és Oszkár-tárnában műveltetett, továbbá Emma-, Mária- és János-aknában. Szénben leggazdagabb a József-tárna volt. 1868-ban nyáron 400-600 munkás, télen 800-900 munkás dolgozott a társulatnál. Az 194