Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Bevezető az adattárhoz

ták fel a Nógrádi járás mártírjainak emlékművét. Ugyancsak a háború utáni években emelték Balassagyarmaton, Szécsényben, Salgótarjánban és Pásztón az emlékműveket, melyeken az adott település, illetve a hozzá tartozó falvak áldozatai szerepelnek. A feldolgozást megnehezíti, hogy - a salgótarjáni kivételével - a megörökített nevek nincsenek települések szerint szétosztva, hanem ábécérendben sorakoznak. így az egyes személyek lakhelyhez kötése esetenként bizonytalan. d) Igyekeztünk feltárni az emlékezetben élő múltat is. Levélben fordultunk valamennyi nógrádi település vezetéséhez, hogy ők maguk is ismerjék meg községükben, városukban az egykor ott élt zsidó családok történetét, nevét, sorsát. Vállalkozásunk csupán félsikert hozott: az egykor izraelita népességgel rendelkező települések mintegy fele küldött választ, melyek egy része értékelhetetlennek bizonyult. Voltak viszont szép számmal olyanok is, akik komoly, tartalmas levelet küldtek. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani alsótoldi, berceli, érsekvadkerti, héhalmi, herencsényi, kállói-erdőtarcsai, karancslapujtői, kétbodonyi-szentei, kosdi, mátranováki, mátraterenyei, mátraverebélyi, nógrádmegyeri, őrhalmi, pásztói, pataki, rétsági, romhányi, szécsényi, szurdokpüspöki, tolmácsi adatközlőinknek (többnyire a települések jegyzőinek, polgármestereinek), hogy bővítették ismereteinket. Ugyanakkor sajnáljuk, hogy olyan, egykor jelentős zsidó közösséggel rendelkező települések vezetői nem voltak segítségünkre, mint Alsópetény, Nógrád, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Kisterenye (Bátonyterenye), Szirák, Ecseg, Zagyvapálfalva, Csecse, Ipolytarnóc vagy Vanyarc. A megküldött információk között névsorok, fényképmásolatok, visszaemlékezések egyaránt vannak. A rétsági és diósjenői eseményekről tudósító Végh József például kis monográfiában foglalta öszsze számunkra a helyi történéseket. e) Végül megemlítjük levéltári kutatásainkat. A feltárt iratokból kijegyzett adatoknak esetenként döntő jelentőségük volt egy-egy kérdés elbírálásában, többször tették lehetővé az egyéb forrásainkban ismeretlenül maradt áldozatok azonosítását. A megismert irategyüttesek közül különösen egyet kell kiemelnünk. Az Elhagyott Javak Kormánybiztosi Megbízottja 1945. augusztus 22-én kelt levelében hívta fel a megye alispánját arra, hogy a „távollévők számának és vagyonuk nagyságának megállapítása, illetve nyilvántartásba vétele céljából" szólítsa fel a helyi jegyzőket és polgármestereket a szükséges adatok beküldésére. Az utasítás szerint a következő kérdőpontokra kellett választ adni: - a távol lévő családfő neve, - a vele együtt távozott családtagok száma, - a távollévők után visszamaradt házingatlanok, bútorok, földingatlanok, gazdasági felszerelések, állatállomány, üzletek, ipari üzemek, kereskedelmi vállalatok, gyárak stb., - az esetleg visszatért egyén neve, életkora, a távol lévő családfőhöz való rokoni viszonya és lakhelye. Külön részben kellett kimutatni a deportált vagy munkaszolgálatra vitt zsidókat, a háború elől eltávozottakat, végül pedig a népbíróságok által vagyonelkobzásra ítélteket. A vagyonra vonatkozó kérdéseknél a távozás időpontjában fennálló helyzetet kellett feltüntetni, függetlenül attól, hogy a javak időközben esetleg gazdát cseréltek vagy megsemmisültek. Az összeírás annyiban különbözik a hasonlóaktól, hogy ebben a kormánybiztosság a családfők nevét és az elhurcoltak számát is összeíratta. Nógrádban e páratlan dokumentum sajnos csak töredékesen maradt fenn. Ahol azonban felleltük, ott minden esetben közöljük az adatokat. A jegyzők által készített névsorok helyenként eltérnek a valóságtól. Romhány esetében például a jelentésben 13 személy szerepel: Weisz Zsigmond, Pásztor Béla és Nógrádi Béla családjának tagjai. Egy 1944. április 7-én készült összeállítás viszont további két személy adatait közli: Börzsönyi Jenőét és György Istvánét. Mindketten helyi lakosként vannak feltüntetve, előbbiről tudjuk, hogy a háború után visszatért a községbe. Kutatásaink során egy másik „alapforrásra" is rábukkantunk, ennek adatai azonban megbízhatatlannak bizonyultak. A megye főispánja 1949. április 15-én rendelkezett arról, hogy a járási főjegyzők állítsák össze „az elmúlt háború" emberveszteségeit összefoglaló kimutatásaikat. Sajnálatos, hogy a beérkezett táblázatok gyakorlatilag értékelhetetlenek, mivel összeállítóik, a települési jegyzők többféleképpen értelmezték a rendelkezést. Salgótarjánban például a „háborúval kapcsolatban elhalt 318