Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Nógrád Megyei Zsidó közösségek adattára - Bevezető az adattárhoz

meg. Losoncon az 1910-es népszámlálás összesen 12 939 lakost talált, ebből 10 643 fő magyar, 428 német, 1675 pedig szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. Más nyelvet csak kevesen jelöltek meg. A Trianon utáni első csehszlovák országos összeírás adatai, legalábbis a nemzetiségi arányokat tekintve, kritikával kezelendők, mivel ekkor a város lakosságához sorolták az itt állomásozó mintegy 4000 főnyi katonaságot is. Mégis feltűnő, hogy magyar nemzetiségűnek ekkor mindössze 4528-an (27,5%) vallották magukat. Ha a katonaságot levonjuk a magukat szlováknak mondók számából, akkor 7410 főt kapunk. Ez az arányeltolódás több okkal magyarázható. Részben adódhat abból, hogy olyan személyeket, akik szlovákul is tudtak, egyetértésükkel vagy akaratuk ellenére csehszlovák nemzetiségűnek írtak a kérdőívre, de az adatok ugyancsak tükrözik az általános felvidéki tendenciát, a városi magyar lakosság nagyarányú elköltözését, illetőleg a falusi szlovákok városba áramlását. Kétségtelen azonban, hogy nem kis részt tett ki a losonci zsidóság jelentős hányadának „nemzetiségváltása" is. Egyfajta szomorú közép-európai abszurd, hogy a már visszatért város 1941-ben ismét fordított. A14 987 fős jelen lévő népességből 12 661en vallották magukat magyar anyanyelvűnek, s ennél is jó ezerrel többen magyar nemzetiségűnek. A fentiekből adódott számunkra a kérdés: mit tekintsünk az átírás során zsinórmértéknek? Az anyakönyvezés hivatalos szlovák névanyagát, illetőleg a losonci zsidóság vegyes etnikai identitását tükröző izraelita temető sírköveinek üzenetét, amely a maga változó magyar, szlovák, héber és német feliratozásával tükrözi a 20. századi losonci zsidóság sorsát? A mesterséges identitásképzés helyett döntöttünk az egységes magyar átírás mellett, követve a kutatás során végig szem előtt tartott elvünket, hogy munkánkat az adott történelmi térben végezzük, tehát az 1944-es Nógrád megye határain belül, térben, időben és közjogi értelemben egyaránt. A hazai anyakönyvezés lényegesen egyszerűbb feladat elé állított bennünket. A Nógrád Megyei Levéltár munkatársainak segítségével és a közigazgatási hivatal támogatásával tártuk fel a holocaust áldozatait az állami anyakönyvekben. A vészkorszak időszakában, kisegítő munkaszolgálat teljesítése közben vagy gettókban, lágerekben és egyéb helyeken elhunyt zsidók anyakönyvezése nem volt lehetséges a háború előtti jogi keretek között. Ezért látott napvilágot 1946. április 26-án az „életveszélyre utaló körülmények között eltűnt egyes személyek holtnak nyilvánítása tárgyában" kiadott 4.700/1946. ME számú rendelet. Ennek értelmében a holttányilvánítási kérelmet az illetékes járásbíróságoknak kellett benyújtani. A kérelem folytán a bíróság az eltűnt részére - amennyiben azt szükségesnek látta - ügygondnokot rendelt és a holttá nyilvánítás feltételeinek bizonyítására határnapot tűzött ki, amelyen a kérelmező, esetleg az ügygondnok meghallgatása után az eljárás folytatásáról vagy megszüntetéséről határozott. Az eljárásban az I. világháború befejezését követő rendelkezéseket alkalmazták. A jogszabályt 1948. november 19-én felváltotta a háború folytán szükségessé vált kivételes holtnak nyilvánítási szabályok megállapítása tárgyában kiadott 12.200/1948. Korm. számú rendelet. Ez részletesen leírta és szabályozta az eljárási folyamatot. Legfontosabb újítása az volt, hogy a holttá nyilvánítandó személy nevét, adatait - kivéve, ha a halál tényét a honvédelmi vagy a népjóléti miniszter igazolta - hirdetményben kellett közzétenni, s azt a hivatalos lapban is megjelentették. A bíróság határozatát megküldték a honvédelmi és a népjóléti miniszternek, a hagyatéki bíróságnak, a meghalt személy utolsó lakóhelye szerint illetékes anyakönywezetőnek. Nógrád megyében az első utólagos halotti bejegyzésre 1946. szeptember 30-án került sor: Czilczer György balassagyarmati ügyvéd, az újjászerveződő hitközség elnöke szüleinek, feleségének és gyermekének adatait jegyeztette be. Az általunk feltárt utolsó anyakönyvezettek pedig a halála pillanatában 21 éves Schwarcz Valéria és testvére, a 17 esztendős György voltak. Az ő adataikat 1994. október 13-án rögzítették, ugyancsak Balassagyarmaton. Összességében a holocaust mintegy kétezer áldozatának adatait őrzik a volt Nógrád vármegye területén készült állami anyakönyvek. Csupán töredékük halálának hivatalos rögzítésére került tehát sor. Ezek az adatok sem mentesek azonban a tévedésektől. Csupán három példát említve: - A nézsai Bischitz Ferencné halálának bejegyzésekor az anyakönyvben életkoraként 46 évet tün31G