Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - – Weisz Oszkárné és Weisz Anikó visszaemlékezése

nem kísérték a szökevényeket, örültek, ha kevesebben vagyunk. Innentől kezdve ritkán történt egy-egy atrocitás. Egy Müller nevű SS-katona még próbált tekintélyt tartani, néhány embert meg is pofozott, de a parancsnok leintette. Május 8-án reggel 5 órakor kellett volna továbbindulnunk az SS-ekkel. Meg is jelentünk a gyülekezőhelyen, de akkor az SS-ek kijelentették, hogy Németország letette a fegyvert, és így mi már szabadok vagyunk, nem kell többé tőlük tartanunk. Ők most már fogságba mennek, és felszabadulásunk után kívánnak nekünk minden jót. Tudomásom szerint Boxgrüntől a 12 km távolságban lévő Oberwiesenthal határában SS-eink amerikai fogságba kerültek. Két napig vártunk Boxgrünben, hogy jöjjenek felszabadítóink, de sem amerikai, sem orosz, sem pedig angol csapatok nem jöttek, elindultunk tehát Prága felé. Eredetileg Karlsbadba akartunk menni, miután az idegeneket ott gyűjtötték össze, azonban hallottuk, hogy ott olyan tömeg ember van, hogy sem éjjeli szállást, sem pedig élelmezést nem lehet kapni, mi tehát ellenkező irányba, Kadenbe mentünk. A németek magatartása természetesen a legnagyobb mértékben megváltozott. Akik addig sem lakást, sem pedig élelmet nem akartak nekünk adni, könyörögtek, hogy maradjunk náluk, elhalmoztak minden jóval, főtt étellel, kockacukorral, süteménnyel. Mi csak egy kocsit kértünk, mely kérésünket először a bürgermeister [polgármester] megtagadta, de erélyes követelésünkre, és miután garantáltuk, hogy a kocsi vissza is tér a községbe, befogatott. Kadenig kocsival mentünk, onnan viszszaküldtük becsületesen a kocsit gazdájának. Kadenből azután vonaton folytattuk utunkat Prágába. Tizenheten érkeztünk meg Prágába, mert a többiek Boxgrünből részint Karlsbadba mentek, részint pedig ott maradtak, ahonnan azután egy-két héten belül ők is megjöttek Prágába. Prágába megérkezve, nem is találok szavakat arra, hogy kellőképpen ecseteljem a cseh lakosság páratlanul szíves vendégszeretetét. Valósággal kezükön hordtak bennünket. Hivatalokban, közüzemeknél, vendéglőben, szállodában a legnagyobb előzékenységgel és szeretettel fogadtak. A hivatalokban nem sokat kellett ácsorogni és várni, mert annyi hivatalnokot állítottak be, hogy a leggyorsabban bonyolódjon le az igazolványok, élelmiszerjegyek kiadása. Tíz-tizenöt helyen voltak nyilvános ebédlő- és vacsorázó-helyiségek. Csak a Lecarsky dómban elhelyezett felruházási akció két hivatalnoka volt durva, mert nem tudtam velük szláv nyelven beszélni. Nagyon rongyos ruhámban és cipőmben, ahogyan a Vaclavszky namestin [téren] bandukoltam, megszólított egy cseh bácsi. Nem értettem őt, de a cipőmre és ruhámra mutatott, kezeit tördelte, tehát láttam, hogy külső burkommal nincs megelégedve. Ezt megértettem, intett, hogy menjek vele. Nem meszsze, a Narodni tidán [úton] lakott, elvitt a lakására és a feleségével beszélgetett, felesége azután németül marasztalva elbeszélte, hogy férje azért hozott fel engem, hogy próbáljak fel cipőt és ruhát az övéből. Egy nyári ruhával és barna félcipővel ajándékozott meg. Sajnos, ezt a kedvességet és előzékenységet Budapesten, a Bethlen téren már nem tapasztaltam, mert dacára annak, hogy akkor roppant hiányosan voltam felszerelve, mert csak ezek az ajándékruháim voltak tűrhető állapotban, mégsem kaptam ruhát, márpedig az 1500 pengő segélyből már ebben az időben sem tudtam magamnak vásárolni. Jövő terveim: Ha fiatalabb lennék, most régi vágyamat valósítanám meg: Palesztinába menni. Sajnos, koromnál fogva a vágyam már nem teljesülhet. Weisz Oszkárné és Weisz Anikó Részlet a DEGOB 3552. számú jegyzőkönyvéből. Felvette Oblath Margit Balassagyarmaton, Weisz Oszkárné háztartásbeli és Weisz Anikó tanuló lakásán, 1945. november 20-án. Június 13-án délelőtt érkeztünk meg Auschwitzba. A kiszállásnál katonák figyelmeztettek, hogy csomagjainkat hagyjuk bent a kocsikban, majd délután megkapjuk, akkor majd találkozunk hozzátartozóinkkal. Valósággal filmszerűen peregtek az események, nem volt idő kérdezősködésre, máris fel voltunk sorakoztatva, külön-külön férfiak és nők, öregek, gyerekek, betegek stb. Leányomon kívül öszszes hozzátartozóim eltűntek csakhamar szemeim előtt, hogy soha többé ne találkozhassam velük. Utána fertőtlenítőbe kerültünk, lekopasztottak bennünket, elvett ruháink helyett mindenféle rongyokat kaptunk, soknak még a melle is kilátszott a rongyokból. Később kaptunk csak rendesebb ruhákat. A B 3. lágerbe kerültünk, egy blokkba ezren, azután ezerháromszázán, később már ezerötszázán, 270