Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - – Dr. Schenk Erzsébet visszaemlékezése

ok miatt verték a häftlingeket; Otto Reinhardttól kapták kiképzésüket a häftlingekkel való bánás­mód tekintetében. Hans Künzler - egy egészen fi­atal SS, műegyetemi hallgató, jól beszélt angolul ­volt a gazdasági tiszt, és még két régi SS (az egyi­ket Müllernek hívták, a másik nevét nem tudom), az utóbbi kettőt el is helyezték tőlünk. Április hónapban, ha nem is közvetlenül Söm­merdát, de környékét a szövetséges repülők már erősen bombázták, különösen a tőlünk 30 km tá­volságban lévő Erfurtot és a 10 km-re lévő köledai repülőteret majdnem minden este. A Berlin, Mar­burg, Breslau és Lipcse támadására induló repülő­gépek is minden nap felettünk vonultak el. Ápri­lis 3-án parancs érkezett Himmler aláírásával tábo­runkhoz, mely szerint lágerünket ki kell üríteni, és bennünket a köledai repülőtéren el kell pusztíta­ni. Mi erről a parancsról tudomást szereztünk és egyenesen a parancsnokhoz fordultunk, aki azt mondotta nekünk, hogy igenis, holnap elindulunk Köleda felé, azonban a hajunk szála sem fog meg­görbülni. Neki nincs is gépfegyvere, csak egyetlen golyószórója, és nincs elég golyója, hogy minden­kinek jusson belőle, különben is, ő hét éve katona, de nem gyilkolt meg senkit, most sem jut eszébe gyilkolni, és pláne most nem jut eszébe gyilkolni, amikor már csak 30 km-re vannak az amerikaiak. 3-án este irtózatos robbanásra lettünk figyelmesek, csak másnap tudtuk meg, hogy a robbanás nem volt más, mint az ott lévő muníciógyárnak a né­metek által való felrobbantása. Ahogyan a hadi helyzet változott, a lakosság is barátságosabb lett, úgyhogy április 4-én, amikor gyalog elhagytuk Sömmerdát, a gyári munkásság és a lakosság barátságosan viselkedtek. Április 4-én elindultunk délután 3 óra felé Kö­leda irányába, 1246-an. A betegek, gyengék raktá­runk teherautóin jöttek utánunk, Köledában meg­előztek, egyenesen Altenburgba mentek. Nyolcna­pi gyaloglás után mi is megérkeztünk ide. Útköz­ben, akik nem tudtak menni, azokat tettleg is biz­tatták egyes SS-katonák, derekukra kötöttek köte­let, és úgy húzták azokat. Miután a gyaloglás igen lassan ment, akik nem tudtak járni, kocsira ültet­ték és utánunk hozták. Altenburgban láttuk a különbséget, hogy a mi őreink mennyivel emberségesebbek voltak, mint az ottani láger felügyelői, és az ottani lágerparancs­nok nagyon elégedetlen volt velünk, mert szerin­te roppant fegyelmezetlenek voltunk. Nem volt al­kalma bennünket sokáig fegyelmezni, mert április 15-én Altenburg határába értek az amerikai csapa­tok, lágerünket lóhalálában ürítették ki, és nagy iramban vittek tovább Glachau felé. A mi embere­ink maradtak velünk, a régi altenburgiak, keresz­tény és zsidó lengyelek, és Magyarország különbö­ző vidékeiről származó zsidó férfiak a régi alten­burgi parancsnok kíséretében mentek tovább, nem is találkoztunk többé velük. Mi azzal a céllal indul­tunk el, hogy bennünket vezetőink Karlsbadban fognak elhelyezni, azonban nem sikerült bennün­ket idevezetni, mert akkor már minden oldalról tó­dultak be az amerikai és orosz csapatok. Mi az Erz­gebirgében, Stollberg, Gemsgrün, Breitenbrunn, Stolzenheim, Boxbergben jártunk. Altenburg után, a következő délelőttön Glachauban egy ütközet közepére értünk: hátunk mögött kb. 4 km távol­ságban az amerikai páncélosok lőtték a glachaui gyártelepet és állomást, a németek védekeztek. Mi az országút oldalán, hason fekve vártuk be az üt­közet végét. Délelőtt 10 órától este 6 óráig feküd­tünk így az árokban, 1246 ember közül 206-an, egy emberünket elvesztettük, a többiek sértetlenek ma­radtak. Az SS-ek és több häftlingünk széjjelszalad­tak ezen a környéken, a Gestapo emberei fogták össze őket és kísérték Meran nevű faluba, amely közvetlenül Glachau mellett van, ott voltak SS-kí­sérőink is. Nem találtuk meg kíséretünket, Stoll­bergig másodmagammal gyalog bandukoltam, ott csapatunkból egy idősebb nőre találtam, aki azu­tán megmondta, hogy csapatunk fő része az itteni árja bűnözők börtönében van elhelyezve, bennün­ket is odavittek. Akkorra már transzportunk hat­száz emberre csökkent le, mert útközben több szá­zan megszöktek és más irányba menekültek. Gla­chauban is kétszáz ember maradt le. Stollbergből másnap továbbmentünk az előbb jelzett útirány­ban. Útközben az SS-ek szállásunkról és élelmezé­sünkről gondoskodtak, azonban minden nap hiá­nyosabban. Hürmersgrüntől kezdve, április 27-től, már alig kaptunk kenyeret, naponta 5 dkg-ot, más­nap pedig üres levest, egy nap főtt burgonyát. Má­jus 5-én érkeztünk meg Boxgrünbe, csapatunk ak­kor ismét erősen megfogyatkozott, már csak két­százhúszan voltunk, minden faluban harminc-öt­ven ember lemaradt. Ekkor azonban már SS-ek 269

Next

/
Thumbnails
Contents