Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Lágerélet –Auschwitzba deportáltak és kisegítő munkaszolgálatosok visszaemlékezései - Deportáltak visszaemlékezései - Balassagyarmat - – Bleyer Mórné, Klein Lenke, Klein Ila, Weisz Lenke, Hajdú Vera, Hajdú Kató és Weisz Edit visszaemlékezése

Deportáltak visszaemlékezései Balassagyarmat Bleyer Mórné, Klein Lenke, Klein IIa, Weisz Lenke, Hajdú Vera, Hajdú Kató és Weisz Edit Részlet a DEGOB 3549. számú jegyzőkönyvéből. Bleyer Mórné kereskedővel, Klein Lenke, Weisz Lenke és Hajdú Vera varrónőkkel, valamint Klein Ha, Hajdú Kató és Weisz Edit fodrásznőkkel felvette Oblath Margit Balassagyarmaton, a Joint irodáján, 1945. november 15-én. [Június] 14-én érkeztünk meg Auschwitzba, ahol az állomáson az első szelektáláson átesve elhelyeztek a B 3. lágerbe nyolcszázunkat, a végén azonban már ezerháromszázán voltunk. Itt csak a földön feküdtünk, szalma, takaró nélkül, paplan csak kivételeseknek jutott. Hajnali 3 órakor volt ébresztő, pillanatok alatt el kellett készülni az öltözködéssel, szerencsére ez majdnem mindig sikerült is, tekintve, hogy csak egy szál ruhánk volt. Utána appell következett, ha minden jól ment, 7 óráig eltartott. Az itteni, igen szélsőséges időjárás folytán még a legmelegebb nyáron is a hajnalok hidegek voltak, vacogtunk egy szál ruhánkban, volt pl. olyan társam is, akinek muszlinruhája még fél combját sem takarta be. Kendőt természetesen nem volt szabad kopasz fejünkre kötni, így az agyhártyagyulladás igen gyakori volt. Utána megkaptuk a reggeli hideg feketét, néha-néha teát, állítólag ebben bróm is volt. Hozták nagy kondorokban a kávét, a nyolcszáz nő felsorakozott, a stubdienstek kiosztották, kb. hat-nyolc edény járt körül, öten ittunk egy edényből egymás után. Ezt az edényt éjszaka néha más célra is használták. Kb. 8-V2 9 órakor kaptuk az ebédet, ehetetlen, rossz, nyers fűlevest, amelyben apró törött üvegdarabkák is akadtak szép számmal. Később kissé megjavult a koszt, de lehet az is, hogy kezdtük megszokni. Eleinte legalább három hétig kizárólag hidegkoszton éltünk. Délután ismét appell következett, ilyenkor volt a legnagyobb hőség, utána megkaptuk a vacsorát, mely negyed kenyérből, kanál lekvárból vagy darabka margarinból állott. Vacsora után, kb. ismét ötös sorokban vonultunk be lefekvéshez, mely mindig kasztrendszer szerint történt. Az un. elit elfoglalta a jobb helyeket. A helyekért mindig véres verekedések dúltak, a blockälteste vert, a häftlingek természetesen sikongattak. Blocksperre rendszerint akkor volt, mikor férfiak jöttek oda dolgozni. Beosztottak bennünket planírozási munkára, ennek csak az az egy előnye volt, hogy mi kimehettünk a blokkból, de különben rettenetes volt, az elképzelhető legpiszkosabb munkát végeztük, minden reggel mi tisztítottuk ki a latrinát. Elástuk a régi latrinát, helyette újat készítettünk, megállás nélkül ötszáz vödröt is feldobáltunk a kocsira, ha az arcunkba fröccsent a vödrök tartalma, letöröltük és dolgoztunk tovább. Vízhez jutni lehetetlenség volt: egy alkalommal összepofozott a blockälteste, mert két balassagyarmati asszonynak vizet próbáltam hozni. A szelektálások mindjárt második nap kezdődtek. Később megkezdődött a transzportok összeállítása, kértek 500-1200 nőt, ha a létszám véletlenül nem volt ki, egy másik blokkból kiegészítették. Ilyenkor teljesen meztelenre kellett levetkőznünk, felsorakoztattak dr. Mengele előtt, akinek jókedvétől vagy pillanatnyi hangulatától függött sorsunk. Ezenkívül naponta scharlachvizitek is voltak. Augusztus 13-án bevagoníroztak, ekkor kb. kétezren mentünk el. A négy napig tartó útra úti élelemmel el voltunk látva. Megérkeztünk Ravensbrückbe, hely nem volt a blokkokban, kint a szabad ég alatt, a porban, szénporban tanyáztunk négy napig. Egy hét után kaptunk tiszta ruhát, elhelyeztek blokkokban, ahol két ember részére jutott egyegy ágy. Általában itt nem volt dolgunk, ún. feljavított kosztot kaptunk, és ami a legfőbb boldogság volt: mindenki külön edényből evett. Ez a viszonylag jó élet sajnos nem sokáig tartott, elvittek bennünket hamar Berlin mellé, Schönholzba. Itt az ARGUSZgyárban dolgoztunk, ennek repülőgéposztályán, felváltva éjszakai és nappali schichtben, napi 12 órás munkaidő mellett. A mesterek nagy része kommunista volt, ahol csak tudtak, segítettek rajtunk, édes feketével, margarinnal stb. láttak el bennünket. Az egyik mester (Péter bácsi), amikor a revieren feküdtem, almát küldött részemre, sőt az ő születésnapján még kekszet is osztott ki közöttünk, karácsonykor pedig két-két tortaszeletet kaptunk. Ezzel szemben az aufseherinek borzalmasak 259