Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Előszó helyett – Írta: Hidasi József

lélektani beállítottságot egy csapásra nem lehetett megszüntetni. Ezek a társadalmi rétegek bíztak abban, hogy a front valahol megmerevedik, a szövetségesek offenzívája - a németekéhez hasonlóan - kifullad. Mások azt remélték, hogy sikerülhet. kiegyezésre jutni a nyugati hatalmakkal, így biztosítani a magyar politikai rendszer status quo ante állapotát. Mindez nem történhetett meg, mert a háborús szerencse fordulta után a szövetségesek egybehangolt és megingathatatlan hadicélja lett Németország és Japán feltétel nélküli kapitulációja. Ez is volt az oka annak, hogy Magyarország politikája 1943 ésl944 között zsákutcába jutott. Sem önmagát, sem visszaszerzett területeit, sem végzetes veszélynek kitett zsidó lakosságát nem tudta megmenteni. Puszta illúzióvá lett, hogy a deportálásokra nem kerül majd sor. A külföld Magyarországot a német megszállás napjáig a „szerencsések szigetének" látta. A hátráló front mögött, ha az egész Kárpát-medencét tekintjük, közel egymillió zsidó húzódott meg. Hitler számára ez tűrhetetlen állapotot jelentett, ezen változtatnia kellett. Kétségtelen, hogy március 19-e váratlanul ért bennünket, a rajtaütésszerű csapás bénítólag hatott. Még ma sem veszi tudomásul a közvélemény és a magyar történetírás, hogy ez az ezeréves magyar államiság legtragikusabb, legszégyenteljesebb s legveszteségesebb napja volt. Nemcsak százezrek vesztek el hónapok alatt, hanem az ország tekintélye is. A szövetséges náci Németország tett pontot egy dicsőséges múlt végére, mégis, a második világháború következményeit az orosz megszállás számlájára írják. Kiábrándítólag és igen nyomasztólag hatott mindnyájunkra az a tény, hogy az ellenállásnak országszerte semmiféle komolyan vehető jele nem volt. A vidék „zsidótlanítása" annyira gyorsan, olyan tervezetten és hatásosan indult be, hogy arra eladdig még nem volt példa. A német beszámolók ma is hangsúlyozzák: a felügyeletük alatt működő hatóságoknak igen sürgős volt a „végső megoldás". Hogy az miképpen zajlott le a már megszállt területeken, arról nem voltak ismereteink. Minden újabb intézkedést, ami megsemmisítésünket célozta, úgy tüntettek fel, mintha az lenne az utolsó. Még a gettóba is úgy költöztünk át, mintha csupán a háború végéig maradnánk, s közben mezőgazdasági munkára kölcsönzik majd ki asszonyainkat. A kiválasztott hatóságok „jó munkája" és a sajtó „hűséges megnyilatkozásai" tettek róla, hogy a közvélemény, ha nem is helyeselte az ilyen brutális eljárást, de tűrte, szükségesnek és természetesnek vette. „Befogadtattál és kitaszíttattál" - e biblikus idézet megrendítő jellemzése a fájdalmas történelmi folyamatnak, a katasztrófának, amellyel nem tudunk elszámolni. Sem mi, „kitaszítottak", sem a „kitaszítok" utódai. A magyar államiság ezeréves története alatt az ország szabad (monarchikus) alkotmányossága sokakat befogadott. Jöttek önként bevándorlók, jöttek meghívottak, száműzöttek, szegény sorsúak és jogtalanul elítéltek. Jöttek idegen hatalom elnyomói, katonák és hivatalnokok. Boldogulásukra egyaránt megadatott a lehetőség, tárt karokkal való befogadásuk azonban nem garantált sima utat. A bevándorolt zsidó embereké sem volt az. A hosszú együttélés és a közös sorsvállalás alatt a befogadottak kitörölhetetlen nyomokat hagytak. Mély nyomokat a társadalom eszményi világában, hétköznapi szokásaiban, kulturális életében és beszédmodorában. Nem foglalkoznánk ezzel a kérdéssel hatvan évvel a tragikus események után, és nem kísérne minket még soká, ha ez nem így lenne. Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant - ez a feladat maradt ránk mind a mai napig. Küzdünk a haláltáborok, a kockázatos menekülések, az egzisztenciális harcok, az elkobzott vagyonok, a kegyeleti tárgyak és sírkövek, az üres zsinagógák emlékével. De a kiengesztelés nem jelent feledést, a megbékélés nem jelent hallgatást. A gyűlölet a tévhit talajából táplálkozik, milliók elnyomását, üldözését, halálát hozza. A gyűlölet a politika fegyvere is. Szinte kiolthatatlanul képes betáplálni azt egy gondokkal küzdő társadalomba, lelki-szellemi alapokról fakadó, de fajinak pecsételt magatartásforma képében. A közös gyűlölet azt az érzést kelti, hogy aki nem tartozik a kiszolgáltatottak, az alávetettek közé, az elismert emberfajta, és ami a lényeg, saját közösségének oltalmát élvezve büntetlenül gyűlölködhet, s megalázhatja a másikat. Ezért volt alkotmányellenessége, 23