Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - 26. Salgótarjáni túlélők visszaemlékezései gettóbeli mozgásukra és az élelemszerzés lehetőségeire

26. Salgótarjáni túlélők visszaemlékezései gettóbeli mozgásukra és az élelemszerzés lehetőségeire A. G.-né: Volt egy épület - hát, az már le van bontva régen - pontosan szemben a katolikus templommal, ott volt szemben nekünk a bejáratunk. Úgyhogy az épületnek az a fele nem volt gettó, mi ott kijárhattunk-bejárhattunk, senki sem kérdezte, ha kimentünk. Az egy saroképület volt, a Bellák-ház. A másik fele pedig beleesett a gettóba. .. Nem jártunk sehová, de én kimentem, elmentem azon az oldalon, ahol a katolikus templom volt, Pálfalva felé, mert a Winter-udvar az viszont beleesett, az a zsidó templom mellett volt, az gettó volt. Onnan kirakták a keresztényeket, és egy aszszony, aki hozzánk járt mosni, annál volt ruha, én elmentem hozzá. Egész nyugodtan mentem, énhozzám senki sem szólt, de mondanom sem kell, hogy nem adott ruhát. Biztos úgy gondolta, miért adja most ő ezt vissza, egyszerűen kidobott. Részlet Hídváry István interjújából. F. M.-né: Mi a Karancs utcában laktunk szüleimmel, de amikor jött a rendelet, hogy a zsidókat gettóba tömörítik, akkor ide kellett költöznünk a Kissomlyó utcába. Én a másfél éves kisfiámmal jöttem, az az én szemem fénye volt, szinte látom magam előtt, ahogy a kiságyában ott áll és gügyörészik. Cirka két hétig laktunk ott. Laktunk? Hát voltunk. Ott nyomorogtunk, mert talán ki se szabad volt jönnünk, ha jól emlékszem... A gettóbeli életet úgy képzelje el, hogy kimenni, vásárolni nem lehetett nekünk. Mindenki ott, abban a körzetben, kit hol helyeztek el, kellett hogy megéljen. Részlet Hídváry István interjújából. Gescheit Károly: 1944 májusában gettóba kellett költöznünk. A salgótarjáni lakosság, mondhatnám, sajnált bennünket. Salgótarján bánya- és gyárváros, a lakói nem voltak antiszemiták. Mindenkinek voltak barátai, ismerősei, akik igyekeztek segíteni rajtunk, igyekeztek enyhíteni a sorsunkon. Megfigyelhető, hogy ezt főleg az egyszerűbb emberek körében tapasztalhattuk. Nekünk pl. volt egy falusi asszonyunk, aki minden nap tejet adott be nekünk, és még kért, hogy szökjünk hozzá, ő szívesen elrejt. Volt egy kis cselédük, aki minden éjjel átmászott a palánkon, és úgy hozott be nekünk élelmiszert, értékeinket pedig visszavitte és elrejtette. A Gescheit Károllyal felvett 2667. számú DEGOB-jegyzőkönyv. Z. Gy.-né: Egyetlenegy ember volt, aki éjszaka bejött a gettóba, egy nagyon kedves ismerősöm, Mayer Vili, egy fiatalember, aki lánykoromban udvarlóm volt. Nagyon rendes volt, élelmet hozott, amikor már nem tudtunk kimenni, és ő még nem volt behíva katonának, még itthon volt. Egy éjszaka a záron keresztül, nem tudom, hogy, valahogy a hegyen keresztül bejött, és hozott húst meg kenyeret. Ezt szétosztottuk a családban. Harmincan voltunk. Részlet Hídváry István interjújából. G. A.-né: Őszinte vagyok, voltak, akik segítettek. Itt éltek Szmolkáék, egy mérnökcsalád, vasúti mérnök volt. O kenyeret csempészett be, és a kenyérben levél volt, 1B9