Szederjesi Cecília - Tyekvicska Árpád: Senkiföldjén. Adatok, források, dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 50. (Balassagyarmat-Salgótarján, 2006)

Dokumentumok a Nógrád megyei zsidóság holocaustjáról - 25. Somogyi Magda visszaemlékezése a szécsényi gettó rendszabályzatára

rendőri büntetőbíráskodással megbízott tisztviselő, másodfokon a magyar királyi rendőrség vidéki főkapitánya, harmadfokon pedig a belügyminiszter bíráskodik. E rendelet a kihirdetést követő 24 óra elteltével lép életbe. Balassagyarmat, 1944. május 13. A kapitányság vezetője: Dr. Eördögh László s. k. magyar királyi rendőrtanácsos Nógrád Vármegye Hivatalos Lapja, 1944. május 25., 1-2. p., illetve Nógrádi Hírlap, 1944. május 20., 2. p. 25. Somogyi Magda visszaemlékezése a szécsényi gettó rendszabályzatára Elkezdődött tehát megpróbáltatásaink újabb szakasza: a gettóélet. Szigorú rendszabályok határozták meg a napi programunkat. Ha jól emlékszem, délelőtt 10-től délután 6-ig volt szabad elhagyni a gettó területét. Ezt az időt a felnőttek elsősorban élelemszerzésre használták, és megpróbáltak híreket szerezni, a nem zsidó kapcsolatokat ápolni (már amennyire a gyűlölet, a megfélemlítés és más objektív összetevők lehetővé tették azt), szóval valami módon kitörni a rács mögül. A rács majdnem szó szerint értendő, ugyanis egyre-másra érkeztek az újabb parancsok. Ilyen volt például, hogy palánkot kellett építenünk a gettó köré. Máig sem találok más magyarázatot a palánkra, mint a megaláztatás egyik formájára a számtalan közül, talán így jobban hasonlítottunk a karámba terelt állatokhoz. (Palánk nélkül sem mertünk kilépni tiltott időben a gettóból.) A fiatalok napközben a szűkre szabott helyen, a kis utcán sétálgattak, beszélgettek, próbáltak élni úgy, ahogy a tizenévesek: találkozzanak egymással, nevetgéljenek, „szórakozzanak". A hatóság újabb szigorú rendszabályokkal hamarosan ezt is megszüntette. Az összekötő gettóparancsnok, László doktor közölte a szülőkkel, hogy a zsidók ne lófráljanak az utcákon, ne csináljanak zsivajt, hanem húzódjanak be a házaikba. Behúzódtunk tehát, és jobb híján újabb sárga csillagokat varrtunk, hogy minden ruhára, kabátra jusson, ne kelljen minduntalan lefejteni, majd átvarrni arra a ruhadarabra, amiben kiléptünk az utcára. Rendelet határozta meg a napi programunkat, életmódunkat, mozgási területünket, már-már azt is, hogyan vegyünk lélegzetet... A zsúfolt lakásban nehezen mozogtunk, mint említettem, a konyha szobává lépett elő, viszont a népes családunknak étkeznie kellett. A leleményes apám fölállította az udvarban a sátrat, amelyet a hagyományaink szerint sátoros ünnepen használtunk. Abban étkeztünk, és a gyorsforralónak nevezett pici kis spirituszfőzőn készült naponként a szegényes ebéd... Eleiemnek szűkiben voltunk, nehéz volt a beszerzés, és a kevéske csereárunk is alaposan megcsappant. Édesapám egykori fűszerüzletéből még maradt némi köménymag, bors, szegfűszeg, só, paprika és egyéb fűszeráru, amit a szigorú tilalom ellenére is kicsempésztünk a gettóból, és elcseréltük krumplira, káposztára, vöröshagymára, zöldségfélére. A szigorú tilalom a helybeli termelőket is meggátolta, hogy bemenjenek a gettóba és a termékeiket eladják, elcseréljék, esetleg elajándékozzák a zsidóknak. Nagyon kockázatos volt az ilyesmi, mert azonnali internálással fenyegették a törvényszegőket... Somogyi Magda: „Áldassák, ki igazságosan ítél." Szécsényi Honismereti Híradó, 1985/1-2., 39-51. p. Idézet: 44-45. p. 168