Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

III. A mezőgazdasági termelés az uradalom területén - III. 2. A majorsági termelés - III. 2. a. A majorsági állattenyésztés

Az uradalom bevételei között, ha nem is volt számottevő, de mindenképpen említésre érdemes az elhullott állatok bőrének, irhájának értékesítése. Az állatbőrök száma és valamelyest annak összetétele 1715-től kezdve követhető nyomon. Az állatbőrök, irhák döntő többsége az elhullott juhoktól származott, hiszen ezeket az állatokat a különféle járványok és betegségek jobban tizedelték a szarvasmarhákhoz, sertésekhez képest. (VI. 19.1-3. táblázatok) A bőrök, irhák mellett a Zichy-birtoknak az élő juhok gyapjából származott nagyobb bevétele. A gyapjú mennyisége a Rákóczi-korszakot követően számottevően ingadozott 1743-ig, amely a juhok számának erős hullámzására vezethető vissza. Az elemezhető időszakban az uradalmi állatok gyapja sohasem érte el a 6 mázsát, ám ez a mennyiség a XVIII. század végén minden bizonnyal több lehetett az egyre nagyobbá váló juhnyáj miatt. Néhány esztendőben megjegyezték, hogy az állatokat tavasszal és ősszel is megnyírták, s néha elkülönítették a fiatal állatok finomabb gyapját is a század közepéig. (VI. 14.1-3. táblázatok) Ha a tárgyalt állatfajtákból származó haszonról beszélünk, akkor a fogyasztásra szánt hús, tejtermékek és a gyapjú, illetve a bőrök mellett mindenképpen említésre érdemes az a munka, amit az igásállatokkal végeztettek. Az igaerőt a divényi uradalomban is elsősorban az ökrök biztosították, ami összhangban állt a korabeli viszonyokkal, az uradalmak majorsági lóállományának teljes hiányával. A korabeli ekéket nem tudták lóval vontatni, másfelől a lótartás igen drága volt.

208 Igaz ugyan az is, hogy a divényi uradalomban a majorsági szarvasmarha elsősorban a tejgazdaságot szolgálta, nem pedig az igaerő biztosítását. Az állományban a tehenek aránya általában messze meghaladta az ökrökét, ez alól kivételt képeznek a szabadságharc utáni esztendők és a hízóökrök tartásának ideje, amely az 1734-es és az 1735-ös évekre tehető. (VI. 16.1. b. táblázat) A szarvasmarhák esetében mindenképpen érdemes arról szólni, hogy az uradalom bikái, bikaborjúi az uradalom településeire vagy más területekre kerülhettek, feltehetően szaporítási célból. Az uradalomhoz tartozó Budalehotára 1723-ban, Lentvorára 1727-ben adtak el majorsági bikát, de Apátfalva is vásárolt 1719-ben a majorságból bikát, Gács közössége pedig egy-egy borjút az 1735. és 1743. esztendőkben. Nógrádban egyébként, amint Bél Mátyás a korabeli viszonyokról írta, „hatalmas szürke, fehér, sárgás szőrű, rövidebb, vastag, görbe szarvú, nem kevésbé jó természetű, mint testalkatú marhát nevelnek."

209 A tejtermékeket módfelett kedvelő Zichy I. Károly valószínűen az 1717. évi két borjú küldésével a tejgazdálkodást jobban szolgáló tehénfajtával láthatta el a Nógrád vármegyében fekvő uradalmát éppúgy, mint ahogyan azt a Dunántúl nyugati részén lévő más földesurak tették. Az ország nyugati részén, Oroszváron és Pozsonyban tartózkodó földesúr előtt ugyanis ott állhatott a példa, a „svájci tehenek fajtája, amelyet a nemesek hoztak be és terjesztettek el, a lakosság pedig őket utánozta".

210 208 Gaál, 1966. 242. 209 Bél, 1984. 65. 210 Bél, 2001.115. 94