Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

III. A mezőgazdasági termelés az uradalom területén - III. 2. A majorsági termelés - III. 2. a. A majorsági állattenyésztés

tartásával próbálkozott az uradalom, valamint a század vége felé a gyapjú iránti fokozódó kereslet végett növelhették a juhok számát. A Zichy-birtok igényeit tekintve pedig elmondható, hogy az uradalom belső fogyasztását, vagyis a földesúri és az uradalom alkalmazásában állók szükségleteit látta el a majorsági állatok húsa a különféle tejtermékek mellett. Ugyanakkor a majorsági földműveléshez szükséges igaerő biztosításában is fontos szerepet játszott a majorság szarvasmarha-állománya, de a jobbágyság tenyészbikáinak egy része szintén innen kerülhetett ki. Az uradalomban a szarvasmarhák, a juhok és a sertések húsa egymástól különböző mértékben, eltérő rétegek asztalára került. Talán a sertések fogyasztása volt a legszélesebb körben elterjedve, a sertéshús ugyanúgy megtalálható volt a Zichy földesurak divényi, oroszvári, pozsonyi, vihnyei konyhájában, mint az uradalmi alkalmazottak, cselédek fazekaiban. A fizetések természetbeni részében ugyanis mind a tiszttartók, a kulcsárok, mind pedig a majorosok, béresek, kondások, ökörpásztorok, juhászok vagy éppen a pintérek kaptak évente egyegy sertést, de ugyancsak hízódisznó került az uradalom szolgálatában álló szabadosokhoz, s a sertéstized begyűjtéséért felelős ispánhoz is. A divényi plébánosnak és a füleki, szécsényi ferenceseknek szintén sertéseket adtak kegyes adományként az uradalmi majorságban nevelt és a Zichyek által bérelt egyházi tized címén szedett állatokból. Egyébként a sertések esetében a hús mellett igen fontos lehetett a szalonna is, hiszen főként a XVIII. században az állatok nagy része két- vagy hároméves sertés volt, amelyből természetesen nagyobb mennyiségű szalonna nyerhető a tavalyi süldőnél vagy az idei malacnál. Másfelől viszont a földesúr számára Pozsonyba, Oroszvárra szállított hús mellett mindig megemlítették a szalonnát is, noha ennek mennyiségéről nem sokat tudunk. A juh és talán valamennyire a kecske húsát sokkalta értékesebbnek tarthatták a sertésénél, hiszen az csak az előkelőbbek csemegéje lehetett, mivel a divényi uradalom nyájának juhaiból a földesúron és vendégein kívül csak a jószágkormányzó, a tiszttartó, az uradalmi ügyvéd, az igen megbecsült Pál vadász, s néha az uradalom szabadosai részesülhettek a szolgálataikért cserébe. A füleki és a szécsényi ferenceseknek a juhokból is juttattak „elemózsiát". A szarvasmarhákat, pontosabban a borjakat már ritkábban vágták le a sertésekhez, juhokhoz képest, s akkor is mindössze a földesúr számára, rajta kívül kivételesen csak a divényi plébánosnak adtak. Igaz ugyan, hogy 1734-1735 táján igásökrökön kívül hízóökröket is tartottak az illési majorságban, de ezeket az állatokat még 1735-ben eladták, és sem a későbbiekben, sem a korábbi időkben nem mutatható ki nagyobb számban vágásra szánt ökör az uradalom területén. A majorsági szarvasmarhákat, juhokat tehát elsősorban nem a húsukért tarthatták, hanem főként a tejtermékekért, a gyapjúkért, bár mellékesen megemlíthető a bőrük, irhájuk hasznosítása is. A számadáskönyvekben a tejtermékek közül a vaj és a sajt mennyisége és eredete elemezhető. A korabeli viszonyoknak megfelelően a szarvasmarhák tejéből készült tejtermékek után meghatározott összegű bérleti díjat kellett fizetniük a majoroséknak. A tehéntej után a majoros 91