Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

III. A mezőgazdasági termelés az uradalom területén - III. 2. A majorsági termelés

kenhetett az egy gazdára eső telekméret, s nem utolsósorban a telekhányad után járó földesúri szolgáltatás is. Az együttgazdálkodást tehát kevésbé ösztönözhette a pénzjáradék mérséklésére való törekvés, bár a robot kiállítása esetében a családi gazdaságon belüli magasabb munkáslétszám mindenképp kedvező lehetett a paraszti gazdálkodás szempontjából. A nagycsaládi gazdaságok létrejöttét is kevésbé siettethette a szűkösen rendelkezésre álló földterületen szaporodó népességnek az az igyekezete, hogy a telekaprózódás ellen nagycsaládi keretbe tömörüljön, hiszen egy átlagos nagycsaládi telek felosztásával két átlagos egygazdás gazdaságot is létre lehetett volna hozni, tehát a nagycsaládok felbomlása nem idézett volna elő rosszabb anyagi körülményeket a különvált gazdáknak az átlagos egygazdás üzemekben dolgozó társaikhoz képest. A Zichy család Nógrád vármegyei uradalma területén a nagycsaládi termelőüzemek létrejötte valószínűen a házas férfiak közös gazdálkodásának sajátosságaiból fakadó nagyobb munkaerőigény kielégítésével függhetett össze. A többi típussal ellentétben ezek a gazdaságok elsősorban a szántógazdálkodásra alapozódtak, amelynek munkaerőigényét mindenképpen a nagycsaládi termelőközösségek láthatták el a leghatékonyabban, hiszen a bérmunka helyett elsősorban a családtagok munkáját vették igénybe a parasztgazdák. A három gazdaságtípus közül egyfajta relatív földbőség a nagyobb számú munkaerőt magába tömörítő nagycsaládoknál volt megfigyelhető, hiszen a telki állományhoz tartozó és irtásszántóik nagyobb kiterjedésű területen húzódtak. A divényi uradalom területén 1736-ban, amikor a nagycsaládok aránya magasabb volt az 1759. évihez képest, akkor az irtások kiterjesztésén volt a hangsúly, ami igen nagy munkaerőt köthetett le, míg 1759 táján az irtások háttérbe szorultak a nagycsaládi gazdaságok számának mérséklődésével egy időben, bár a megmaradó nagycsaládi gazdaságokban az irtásterületeik növelése továbbra is fontos maradt. A munkaerő-szükségletre vonatkozó állítást erősíti a csak 1759-ben vizsgálható igásösszetétel. A kisebb férfimunkaerővel rendelkező özvegyi gazdaságokban az igásállatokon belül a lovak aránya 54%-os, az egygazdás üzemekben 44%-os, addig a több felnőtt férfit magába foglaló nagycsaládi gazdaságokban csupán 38%-os volt, s az utóbbi típusnál a döntő hányadot az ökrök tették ki, az ökrökkel való szántás ugyanis több embert igényelt a lovakhoz képest. Mindezek fényében a tradicionális gazdasági feltételek között a nagycsalád funkcionálisnak tűnik, amit erősíthetett még a tradíció hatása is. III. 2. A majorsági termelés A divényi uradalom mezőgazdasági területének kisebb hányadát a földesúr saját kezelésében tartotta.

186 A majorsági állattenyésztés súlypontja elsősorban a 186 A Zichy-birtok számadásai a divényi uradalom pénz- és természetbeni viszonyain túlmutatóan képet rajzolnak a majorsági termelés módjairól, s a főbb termelési, tenyésztési irányvonalakról és törekvésekről, amely 1743-ig részletekben gazdagabb. A következőekben az 1687-1743 közötti időszakra vonatkozó források kizárólag a kora84