Szirácsik Éva: A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében 1687–1787 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 48. (Salgótarján, 2005)

III. A mezőgazdasági termelés az uradalom területén - III. 1. A parasztság mezőgazdasági termelése - III. 1. f. Az uradalom családi gazdaságai

egy-egy esetben vöt, illetve vegyes összetételű nagycsaládot, két helyen gyermekes fiút regisztráltak a gazda mellett, a többiben pedig döntően azonos vezetéknevű apák fordultak elő. Eltérő számadatokat kapunk továbbá a XIX. századi leírásokban az egy családban élők becsült számáról is, amely 25-től 50 főig terjedt. A XIX. századra értelmezve például a divényi uradalom akkori jogi képviselője, Pintér Sándor a korabeli nagycsaládot tekintve 25-30, míg a régebbi időkre vonatkozóan 35-50 fős létszámot adott meg, Pap Gyula viszont kb. 30 főre becsülte az egy-egy nagycsaládhoz tartozókat, míg Nagy Pál 25-30 fős nagycsaládokat említett. A divényi uradalom területén a legtöbb férfit magába foglaló nagycsaládban a regisztrált férfiak száma az 1736-os esztendőben 13, az 1759-es évben 14 fő volt. Ha a családon belül a férfiak és a nők számát azonosnak vesszük, akkor 26-28 családtaggal kell számolnunk, vagyis az alacsonyabb érték körüli létszámot kell elfogadnunk. Mind a rokoni kapcsolatok nem ismeretét, mind pedig a nagy létszámú 50 fős nagycsaládot inkább a XIX. századi nosztalgia termékének tekinthetjük, amely egyfajta „aranykort" idézett. A divényi uradalom területén megfigyelhető volt továbbá, hogy a nagycsaládi gazdaságokban dolgozók nem feltétlenül éltek egy épületben, illetve az egy házban lakó gazdák sem mindig dolgoztak közös gazdaságban. Az 1759. évi összeírásban a gazdaságok mellé följegyezték a gazdasághoz tartozó családfők házszámát. A 33 nagycsalád közül csak 15 esetben jelentett a közös gazdálkodás egyben együttlakást is, a többi esetben különböző házakban élőknek volt egy azonos gazdaságuk, másrészt viszont 118 házban az egy épületben fölírt két vagy több családfő (a más házában tartózkodó hazátlan zselléreket nem számítva) külön gazdaságot vitt. Nem lehetett ez a jelenség egyedülálló, hiszen Gunda Béla XX. századi ormánsági gyűjtőútján is lejegyezte, hogy több házban lakók is gazdálkodhattak közösen, ugyanezt olvashatjuk Szendrői Geőcze István 1869. évi cikkében, amely egy szerb nagycsaládról, azaz zadrugáról szólt.

177 A nagycsalád jellemzője tehát elsősorban nem az együttlakás, hanem a közös gazdálkodás lehetett. A XIX. században leírt nagycsaládi közös gazdaságokban életkorának, nemének megfelelő munkát végeztek a gazda irányítása alá tartozó rokonok. Az átmenetileg, tartósan beteg, öreg családtag feladatát átvették az egészségesek, amiben a nagycsalád szociális feladata is megnyilvánult. A közös termelés együttes fogyasztást vont maga után. A „közösből" fedezték mindenkinek az élelmét, bizonyos mértékig a ruházatát, a család adóját és a szükséges gazdasági felszerelést. A XIX. században a gazdaság irányítójának a gazdát tekintették, aki a család legöregebb férfije, a természetes apa, illetve a legrátermettebb (vagy a gazdaságba legtöbbet adó) férfi volt. A vezetésre alkalmatlan gazdát az azonos vezetéknevű, vagyis az egy hadba tartozó legöregebb férfiak letehették tisztéből, s helyére megfelelőbb gazdát választhattak. A hatalom a gazdát illette, mindenki engedelmeskedett neki. Néhány megfigyelés beszámol a többi férfi családtag ta1

77 Gunda, 1956. 27-35.; Szendrői Geőcze, 1869. 456. 78